Hamarosan itt van a kabbalisztikus új év. A kabbala szerint ezidőtájt olyan energia ablak nyílik meg minden évben, amikor is bizonyos feltételek mellett saját magunk alakíthatjuk a következő évünket. Ezért hívják ezt az alkalmat új évnek. Bizonyos értelemben letesszük az új év alapjait.
Az igazat megvallva nagyon elfáradtam mostanra. Ma visszagondoltam arra, milyen eseménydús volt ez a legutolsó év. (most erről a bizonyos kabbalisztikus évről beszélek, mely ősztől őszig tart) Új munkahely, új országban. És már a kezdetektől sokkolt ez az ország. Teljesen máshogy viselkednek, reagálnak itt az emberek, mint amit elvárnék, vagy amihez szokva vagyok. Sajnos mai napig nem tudtam ezt az országot megszokni.
Berlin maga csodálatos hely. Azt szoktam mondogatni, hogy milyen kár, hogy ez a város Németországban van. Értem ez alatt azt, hogy a város a hatalmas kulturális sokszínűségének köszönhetően igazi világváros. Itt olyan sokféle ember van, hogy én is teljes jogú polgár vagyok, nem afféle jöttment. Egy vagyok a bevándorlók közül. Ebben a városban csak kicsit érződik az a jellegzetes atmoszféra, ami a németekre annyira jellemző, és amit ki nem állhatok. Sajnálom, hogy ilyen szélsőségesen nyilatkozom. Talán nem mindig fogok így érezni, de egy év után meg kell állapítanom, hogy utálok ebben az országban élni. Az emberek számomra valószerűtlenek, nem tudok a gondolkodásukon eligazodni. Nem tudom kiszámítani, mire hogy reagálnak. Olyanok mint az ufók, vagy mint a robotok. Az életük is néma, engedelmes robotolás. A munka, és a pénz minden. utána jön a család és a vagyon. Személyes tapasztalataim nagyon vegyesek. A legtöbb német, akit megismertem, kifejezetten aranyos, nyitott ember. Ám ami mindegyiken feltűnik az a jellegzetes "kockaságuk". Valahogy olyan szögletesen, fegyelmezetten gondolkodnak, élnek. Ez ijesztő.
A másik húsba-vérbe vágó élménzem, hogy a munkahelyem teljesen kihasznál. Az ősszes kollégám a szétcsúszás szélén áll. Annyit dolgoztatnak minket, amennyit nem szégyellnek. És persze semennyit sem szégyellnek. Határ a csillagos ég. Egészen pontosan az a pont, amikor is fellázadunk. Ez a pont pedig vészesen közeledik. Ebben az országban értettem meg, a kapitalizmus lényegét, és ismertem meg azt a szellemet, ami életrehívta pár száz éve a szakszervezeteket. Ha mint munkás, nem állsz ki magadért, a munkaadódnak esze ágában sem lesz. Az ő fő, (mondhatni egyetlen) célja ugyanis a haszna nővelése. Ő úgy gondolkodik, hogy kifacsar, mint a citromot, aztán meg ha már nem bírod a terhelést, eldob. Van helyedre más. No persze, a külföldit jól le lehet nyúlni, jobban mint a németet, hisz nem beszéli úgy a nyelvet, és nem tudja a jogait. Ebben az országban sokat adnak a jogokra. Ám a külföldivel szemben kicsit bátrabbak a munkaadók. Azért kevés eszköz a mi kezünkben is van, ha más nem, akkor az, hogy nem küldenek el olyan könnyen, mert ilyen feltételek mellett, ahogy mi dolgozunk, egy német nem robotolna. Nem csoda, hogy mára már egy német sem maradt a praxisban. 2 magyar, egy argentín-spanyol srác, egy horvát, és egy orosz fiú dolgozik nálunk. Csak a két főnök német (naná)
Hát mostanra eléggé lehervadtam. A fekete felhő mindig velem vonul. Ha kicsit jobb lenne a kedvem, azonnal lelohad, amint bemegyek, és látom, hogy a főnök ismét valamiben mesterkedik, hogy megcsonkítsa azt a kevés dolgot is, ami még jár.
Hogy miért nem megyek akkor haza? Mert otthon a keresetem az albérletre futná, itt meg még élni is tudok. Egyenlőre nem tudok innen sehová sem mozdulni, és bizonyos adminisztratív okok miatt egyenlőre még új munkahelyet sem tudok itt keresni.
És az évvégi számvetés?
Eltávozott az életemből az egyik legmeghatározóbb és pozitívabb személy. Az ideje elfogyott, és a nevelőanyám, drága Margitka tovautazott. A legmeghatározóbb emberek egyike voltál az életemben. Köszönöm ezt a 28 évet. Csodás volt veled. Hazautaztam, hogy még egyszer találkozhassak vele, még életében. Mire visszajöttem Magyarországról, csak az üres lakást találtam, mert a bérlőm váratlanul lelépett. Most új bérlőt keresek a másik szobába. Szóval mit hoz az új év?
Új lakótársat mindenképp. A többiről inkább nem is gondolkodom, mert idáig csak azok az álmaim nem valósultak meg, amiket megálmodtam. Szóval a Jóistenre bízzuk a dolgot. Valósuljon meg az, ami a legjobb nekem. Mégha az adott pillanatban nem is látom ezt be feltétlenül.
