Mindenki az illúziók rabja. Mátrixban élünk. Bár természetesen nem a filmbeli mátrixra gondolok. Nem gondolom, hogy robotok fenntartotta emberültetvény rabja lennék. Ám saját elképzeléseink fogságában vergődünk. Ki ilyen, ki olyan rendszer rabja. Félelmek,. szorongás. Siker hajhászása. Vagy csak a megfelelni vágyás hajt egyeseket. Vannak, akik saját képességeiket, mások feletti uralmukat akarják átélni, és vannak, akik csak birtokolni szeretnének minél többet az életben. Olyat is ismerek, aki úgy érzi, folyton másokért kell tevékenykednie egy életen át. És ezért szinte minden idejét másoknak szenteli, Saját szeretteire, és családjára azonban keveset szán.
Az illúzió hálója egyéni minden ember esetében. A háló szemeit meghatározzák génjeink, neveltetésünk, a kultúra, az ország, (vagy országok) ahol felnőttünk, és saját döntéseink. Ám mégis bizonyos véges számú mintát mutatnak ezek az illúziók szőttek vágyak. Mindenki törekszik valamire, és mivel délibábot kerget, sosem érheti el. Legalább is az elménk szülte módokon nem.
Hisz mire is vágyunk végső soron? Arra hogy így vagy úgy, de boldogok legyünk.
És itt a bökkenő.
Az illúziók szülte vágyak, nem valódi énünk vágyai. Csupán álomvilág, elménk szüleménye. Mi mégis sajátunknak érezzük ezeket. És ha harcolunk értük, akár el is érhetjük őket. lehetünk gazdagok, vagy akár megszerezhetjük emberek figyelmét, elismerését. Vagy sikerre vihetünk egy ügyet. vagy elsők lehetünk a versenyen. Ám sajnos boldogok így nem leszünk.
A boldogsághoz meg kell találni szívünk legmélyén szunnyadó vágyainkat. A valódi, tiszta, másokkal összhangban rezonáló álmainkat, Ezek sosem gátolják mások kiteljesedését, de nem is adják könnyen magukat. Elő kell őket hozni a mélyből.
Ezek megvalósítása azonban alaptermészetünkbe fog ütközni. Nem furcsa ez a paradoxon? A természetünk megváltoztatása nélkül nem lelhetünk rá, de legalább is nem valósíthatjuk meg igazi vágyainkat. Az alaptermészetünkből fakadó vágyakat elérhetjük, ám valódi boldogságot nem hoz majd e beteljesedés.
Az életben küzdelemre születtünk. Nem külső ellenséggel, hanem a bennünk rejlő, belső ellenféllel kell küzdenünk. Ez a rossz hír. A jó hír azonban az, hogy mindenki sikerre született, aki elég kitartó, és nem adja föl.
_________
Az én egyik nagy illúzióm a magány érzése. Sokat küzdök ezzel a különös érzéssel már gyerekkorom óta. Vagy azt érzem, hogy nem értenek meg, vagy, azt, hogy nincs akit igazán érdekelne a sorsom, vagy senki sincs, akinek én lennék a legfontosabb az életében. Olyan ez a magány, mint egy szellem. Mikor társaságom van láthatatlanná válik, ám amint egyedül maradok akár egy rövid időre is, meglep. előkúszik elmémből és elborít, Különös dolgokat suttog a fülembe. Valójában egyáltalán nem tartom magam magányosnak. Sőt. még azzal is tisztában vagyok, hogy ez az érzés hazugság. Csupán illúzió, mely az önzésemből táplálkozik. Az önző vágy most, azonnal akarja érezni, hogy nincs egyedül, hogy szeretik. És valódi fájdalmat okoz nekem, ha ezt a kielégülést nem kapja meg. Ám az egység érzésének kiteljesedéséért meg kell dolgozni, és csak idővel jönnek az érzések. Az életben ez mindennel így van. ezt el kell fogadni. Ám a türelmetlen önzésemnek ez nem nagyon tetszik.
Az ember magát mindenhova magával viszi. Nem menekülhetünk el saját magunk, és megoldandó problémáink elől. Ahogy a szerencsecsillagom, az Eiffel torony is velem tartott Berlinbe (Magyarországon sokszor láttam az utcán Franciaország híres szimbólumát. Afféle kabala lett számomra. Ám azt gondoltam Berlinben ez nem így lesz. Mégis a helyzet nem változott) Ugyanígy a magány is velem tartott. 2 évtizede kitartó útitársam. Még nem jöttem rá, hogyan oszlathatnám el ezt az illúziót. Egy röpke évtizedig elhagyott, de sajnos idővel visszatért.
A hétvégén a lakótársam Ricsi pár napra elutazott. Hát persze hogy rám ült a köd. És így szombat éjszaka a nyomás már nem is lehetne nagyobb rajtam. Jó magyar szokás szerint lassan az üveghez nyúlok a feszültség oldásáért. Na nem a pálinkáshoz, hanem a nutelláshoz. :)
Na de azért itt még nem tartunk.
2015. október 24., szombat
2015. október 11., vasárnap
Gondolatok/Daily food for thoughts: Az igazán értékes dolgok/the real treasure
Amit érdemes megtenni, azt sohasem egyszerű!
______________
That worths to achieve, is never easy achieve.
______________
That worths to achieve, is never easy achieve.
2015. október 4., vasárnap
BVG avagy a berlini közlekedés
A héten számba vettem azokat a dolgokat amiket a két hónap itt tartózkodásom során kicsit furának találtam. Sok minden olyan dologgal találkoztam, amin igencsak meglepődtem, vagy tényleg furcsának találtam. Ezen dolgok közül is a helyi közlekedési viszonyok viszik el a pálmát. A izgalom ott kezdődik, hogy egy helyi havi bérlet nekem, akinek semmilyen kedvezménye nincs, 79,50 euro. Ami testvérek között is 21.000 Ft körül taksál. Pesten a havi bérlet felnőtteknek 10000 Ft! Na igen. És ezért a rengeteg pénzért még mindig nem utazhatok minden vonalon. Bizonyos, a város szélén levő járatokra plusz jegyet kell venni. Vagy vegyük meg a még drágább havi bérletet (mert van 80 Euro feletti bérlet is. Aranyosak nem?. Azt azért meg kell hagyni nem 4 metróvonal jár Berlinben.
Az információközlés azonban az igazi "erőssége" a Berlini Közlekedési Vállalatnak (Már a neve is megtévesztő. mert mindenki csak BVG-nek hívja, ám a vállalat teljes neve Berliner Verkehrsbetrieb. Vajon mi akkor a g betű a mozaikszó végén? Nincs is az egész névben "g" betű). A honlapjukon nem bírok eligazodni. Alíg bírom megtalálni a metrók megállóinak a nevét egymásután felsorolva. Mikor lemegyek a metróba, az utazási információk nem túl logikusan adagoltak. Van ahol azonnal jól látható a megállók felsorolása egy táblán, hogy tudd melyik irányba tartó metróra szállj fel hogy a megállódhoz juss. Van ahol úgy el van dugva ez a tábla, hogy sétálhatok fel alá, nem találom meg sehol a peronon. Vagy csak nagyon hosszú idő után.
Ha már sikerült eldöntenem, merre is utazzak, és felszálltam a metróra, akkor találom szembe magam a következő problémával: Honnan tudjam mikor jön az én megállóm? A metrón ugyanis állandóan, megállónként többször is jó hangosan bemondják, hogy melyik irány felé megy a metró. Mintha otthon minden megállónál folyton bemondanák a hangosbemondóba, hogy ez a a metrószerlvény épp kőbánya Kispest felé megy. Mintha e nélkül nem bírnám eldönteni melyik peronhoz álljak. Ezzel szemben magát a megálló nevét egyáltalán nem mondják be, mikor megáll a metró. Így a metró belsejében csücsülve, sosincs fogalmam arról. hogy hol is vagyok, mert néha nem látszik a tábla onnan ahol ülök. Miután elhagytuk az egyik állomást, és piszkosul zúg a metró, akkor mondják be halkan, hogy melyik megálló következik. Ha szerencsénk van, akkor olyan típusú metróval utazunk, ahol ki is vannak írva a megállók Persze nem mindig működik a monitor, és van, hogy az ősrégi metrón nincs ilyen kiírás. ilyenkor marad a klasszikus megoldás. Mikor megáll a metró, vadul forgatom a fejem jobbra-balra, hogy lássam a megálló nevét egy táblán. Ezért nem tudtam a mai napig a megállók nevét az U9-es metrón megtanulni pedig nap nap után ugyanazzal a metróval járok.
A másik szuper szituáció: Szintén BVG-s kaland. A neten néztem ki, hogyan, milyen járművekkel tudok egy bizonyos helyről hazajutni. A BVG tutira gyakran frissíti az oldalát.
A netes infó szerint menjek a 245-ös busszal 4 megállót. Szálljak át ott a Zehlendorf Eiche nevű megállónál az X10-s buszra. Oké. 245-ös busz az nincs, de 243 az van. Ám úgy tűnik ez kell nekem. Jó. Kis gikszer. Nem foglalkozom vele. Felszállok a buszra, számolnám a megállókat. Néha azonban nem áll meg a busz egy megállónál, mert nincs se fel, se leszálló. Most is ez történt. Hűha. Vajon melyik megállónál lehetünk? Hoppá. Itt elég sokan szállnak le. Gondoltam kinézek. Hát látom a táblát. Zehlendorf Eiche. Úgy tűnik elszámoltam magam. Számításaim szerint itt még csak a simán Zehlendorf nevű megállónak kéne lennie, ami a Zehlendorf-Eiche előtt van. Mindegy. Leszállok. Nézem a többi buszt. X10 az nincsen csak X11. De az meg nem arra jár, ami nekem kell. A helyzet egyre jobb. Kiderült, hogy a buszmegálló valóban a sima Zehlendorf megálló volt, csak épp rossz tábla volt kint a megállón. a következő megálló tábláját rakták ki (Ilyet? ki érti ezt). Bár az egész nem számított, mert a következő Zehlendorf Eiche nevű megállóban sem volt X10-es busz.
Azért megoldottam, és hazajutottam. Találékonnyá edzett az itteni közlekedés.
Ami még nagyon érdekes számomra, és két hónap után sem tudtam megszokni hogy a járdák nem betonozottak, mint nálunk, hanem 3-4 féle a lehető leghepehupásabb térkővel és apró macskakővel vannak lerakva. és sokszor nem is futnak az útesttel párhuzamosan mert a parkolóhelyek kialakítása miatt néha leszűkülnek, néha meg kiszélesednek. Mindig figyelnem kell, nem sétálok-e épp a bicikliúton, mert akkor hamarosan mérges biciklisek szitkozódását fogom hallani. Az egyenetlen macskakőburkolat miatt folyton hasra esek a saját lábamban az utcán. annyira nem sima a járda. Biciklizni sem az igazi rajta éppen ezért.
Néha meg érthetetlen jeleket festenek fel az úttestre. Vajon itt ez a kanyar minek? Szerintem elaludt sávfestő, mikor ezt csinálta.
Vidám ez az egész szituáció. Csak nevetni tudok.
Vannak egyéb érdekességek is, mint boltban kapható, sós vízben eltett főtt tojás! Mikor megláttam, teljesen ledöbbentem. Uram atyám. Ki akar tartósított 5 hónapos tojást enni? Miért nem főznek frissen?
De erről részletesen majd egyszer később
Az információközlés azonban az igazi "erőssége" a Berlini Közlekedési Vállalatnak (Már a neve is megtévesztő. mert mindenki csak BVG-nek hívja, ám a vállalat teljes neve Berliner Verkehrsbetrieb. Vajon mi akkor a g betű a mozaikszó végén? Nincs is az egész névben "g" betű). A honlapjukon nem bírok eligazodni. Alíg bírom megtalálni a metrók megállóinak a nevét egymásután felsorolva. Mikor lemegyek a metróba, az utazási információk nem túl logikusan adagoltak. Van ahol azonnal jól látható a megállók felsorolása egy táblán, hogy tudd melyik irányba tartó metróra szállj fel hogy a megállódhoz juss. Van ahol úgy el van dugva ez a tábla, hogy sétálhatok fel alá, nem találom meg sehol a peronon. Vagy csak nagyon hosszú idő után.
Ha már sikerült eldöntenem, merre is utazzak, és felszálltam a metróra, akkor találom szembe magam a következő problémával: Honnan tudjam mikor jön az én megállóm? A metrón ugyanis állandóan, megállónként többször is jó hangosan bemondják, hogy melyik irány felé megy a metró. Mintha otthon minden megállónál folyton bemondanák a hangosbemondóba, hogy ez a a metrószerlvény épp kőbánya Kispest felé megy. Mintha e nélkül nem bírnám eldönteni melyik peronhoz álljak. Ezzel szemben magát a megálló nevét egyáltalán nem mondják be, mikor megáll a metró. Így a metró belsejében csücsülve, sosincs fogalmam arról. hogy hol is vagyok, mert néha nem látszik a tábla onnan ahol ülök. Miután elhagytuk az egyik állomást, és piszkosul zúg a metró, akkor mondják be halkan, hogy melyik megálló következik. Ha szerencsénk van, akkor olyan típusú metróval utazunk, ahol ki is vannak írva a megállók Persze nem mindig működik a monitor, és van, hogy az ősrégi metrón nincs ilyen kiírás. ilyenkor marad a klasszikus megoldás. Mikor megáll a metró, vadul forgatom a fejem jobbra-balra, hogy lássam a megálló nevét egy táblán. Ezért nem tudtam a mai napig a megállók nevét az U9-es metrón megtanulni pedig nap nap után ugyanazzal a metróval járok.
A másik szuper szituáció: Szintén BVG-s kaland. A neten néztem ki, hogyan, milyen járművekkel tudok egy bizonyos helyről hazajutni. A BVG tutira gyakran frissíti az oldalát.
A netes infó szerint menjek a 245-ös busszal 4 megállót. Szálljak át ott a Zehlendorf Eiche nevű megállónál az X10-s buszra. Oké. 245-ös busz az nincs, de 243 az van. Ám úgy tűnik ez kell nekem. Jó. Kis gikszer. Nem foglalkozom vele. Felszállok a buszra, számolnám a megállókat. Néha azonban nem áll meg a busz egy megállónál, mert nincs se fel, se leszálló. Most is ez történt. Hűha. Vajon melyik megállónál lehetünk? Hoppá. Itt elég sokan szállnak le. Gondoltam kinézek. Hát látom a táblát. Zehlendorf Eiche. Úgy tűnik elszámoltam magam. Számításaim szerint itt még csak a simán Zehlendorf nevű megállónak kéne lennie, ami a Zehlendorf-Eiche előtt van. Mindegy. Leszállok. Nézem a többi buszt. X10 az nincsen csak X11. De az meg nem arra jár, ami nekem kell. A helyzet egyre jobb. Kiderült, hogy a buszmegálló valóban a sima Zehlendorf megálló volt, csak épp rossz tábla volt kint a megállón. a következő megálló tábláját rakták ki (Ilyet? ki érti ezt). Bár az egész nem számított, mert a következő Zehlendorf Eiche nevű megállóban sem volt X10-es busz.
Azért megoldottam, és hazajutottam. Találékonnyá edzett az itteni közlekedés.
Ami még nagyon érdekes számomra, és két hónap után sem tudtam megszokni hogy a járdák nem betonozottak, mint nálunk, hanem 3-4 féle a lehető leghepehupásabb térkővel és apró macskakővel vannak lerakva. és sokszor nem is futnak az útesttel párhuzamosan mert a parkolóhelyek kialakítása miatt néha leszűkülnek, néha meg kiszélesednek. Mindig figyelnem kell, nem sétálok-e épp a bicikliúton, mert akkor hamarosan mérges biciklisek szitkozódását fogom hallani. Az egyenetlen macskakőburkolat miatt folyton hasra esek a saját lábamban az utcán. annyira nem sima a járda. Biciklizni sem az igazi rajta éppen ezért.
Néha meg érthetetlen jeleket festenek fel az úttestre. Vajon itt ez a kanyar minek? Szerintem elaludt sávfestő, mikor ezt csinálta.
Vidám ez az egész szituáció. Csak nevetni tudok.
Vannak egyéb érdekességek is, mint boltban kapható, sós vízben eltett főtt tojás! Mikor megláttam, teljesen ledöbbentem. Uram atyám. Ki akar tartósított 5 hónapos tojást enni? Miért nem főznek frissen?
De erről részletesen majd egyszer később
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)