Első nap az új munkahelyen

Köszönetnyílvánítás:
Köszönet barátomnak és munkahelyi mentoromnak Ricsinek. Nélküled ez a nap nem így sikerült volna.


Kedves barátaim és rokonaim!
Eljött a nagy nap, amire már lassan 6 hete várok. Onnantól kezdve, hogy megtudtam, felvettek Berlinbe az Ars medendi fizoterápiás rendelőbe gyógytornásznak, azóta készülök lélekben erre a napra, Vagyis az első napra, amikor ténylegesen elkezdem a munkát. A legnehezebb az volt ebben a várakozásban, hogy sok volt a bizonytalansági faktor, és nekem nem volt más választásom, csak várakozni lehetett, mert válaszokat, majd csak idővel kaphattam. Azon kívül, hogy felvettek, és megkaptam a munkaszerződésem, semmit az ég világon nem mondtak. "Gyere ki, azt majd megbeszéljük" Ez volt a mottó. Komoly erőpróba volt higgadtnak maradnom, mikor a bizonytalanság számomra a legnehezebb a világon. Sebaj, gondoltam. Legalább megedződöm.
A rengeteg előkészület után júl 30-án csütörtökön meg is érkeztem Berlinbe. És itt jön képbe a volt évfolyamtársam Ricsi. Onnantól kezdve, hogy megjöttem, sokat enyhült a bizonytalanság miatti szorongásom. Rengeteg mindenről beszélt nekem. Elmondta mi minden adminisztráció vár itt rám, a lakcímkártyám kiváltásától kezdve a számlanyitáson keresztül.
A munkahelyről is sokat mesélt.
-Ezen a helyen- mondta, be leszel dobva a mély vízbe (Öröm volt hallani- gondolhatjátok.)
-És milyen a főnökasszony, Renate?
-Mint régi tanárunk H&M (azt hittem az ájulás kerülget. Akik ismerik H&M tanárnőt és az én történetemet, tudják miről beszélek.  H&M tanárnő kicsit "kemény" oktatási stílusa kezdetben megülte a gyomromat. 4 év után egészen jóban lettünk, de a neve említésére még ma is görcsbe rándul a gyomrom)

Majd eljött az első munkanap
Bemegyek 12. órára (persze 11.45-kor már átöltözve, szórom a fogpaszta mosolyomat szerteszét).
10 perc múlva jön Renate, és közli velem
-Ott áll Frau Schmidt. Új beteg. A tiéd.
Ennyi volt az infó. Aztán csináljak vele, amit akarok. De minden rendbe legyen ám. Hát persze. Első nap 5. percében vagyunk. itt aztán nem sokat foglalkoznak a bevezető szöveggel. Ám Richárd hosszú monológjai nem találtak süket fülekre. Mindjárt belepillantottam Frau Schmidt receptjébe, és a KG és Limp.Dren. kódok "feltörése" után kitöltöttem a vadi új kartont (amiben argentín kollégám Julio segített).
Nyirokdrenázs és gyógytorna, a kicsit ödémás lábú Frau Schmidt részére. Nem tanultam a nyoirokdrenázs technikáját? Sebaj. A találékony magyar gyógytornász segít a betegen, akármi is történik.
Frau Schmidt úgy tűnt, elégedetten távozott. Én egy kicsit azért megrogyva a rengeteg rögtönzés súlya alatt, leültem egy székre egy percre. Itt aztán nem totojázunk.

Következő körben a másik főnökasszony, Hedvig oldalán vonultam be egy otthonba. Ott súlyosan sérült felnőtteket és sok CP-s gyereket ápolnak. Csak úgy kavargott a szemem előtt a sok (gyakran török) név. Kivel mit csinálunk, hova írjuk az adminisztrációt.
-Ne aggódj- szólt Hedvig. Minden információt leírok, és odaadom. (Persze az írását nem tudom elolvasni, de sebaj. Majd lesz valami).

A következő páciens Herr Schneider, akinek fáj a dereka, és rakjak rá parafinos melegpakolást (Nyilván nem tudtam volna mi is az a "fangotherapie" ha Ricsi nem mondja el és mutatja meg nekem, mit is kell csinálni). Ráadásul Herr Schneider közli velem, hogy a négyes bypass műtétje után kezdett a lába fájni (de most a derekával kezelem). Ó, ne aggódjon herr Schneider! Jó kezekben van. (Komolyan mondom olyan érzés ez az egész, mintha szörföznék a 8 méteres Hawai hullámokon. Bármelyik percben lezuhanhatok a mélybe).

Herr Schneider után nem jön senki. Hűha! A munkaidő vége még messze van. most mit csinálok? Itt bámészkodjak? (Senki nem mond semmit). Fogtam magam és bementem Hedvighez. Azonnal kaptam is babákat, akik donga lábbal érkeztek. Így azért eltelt az a kis idő

A sok németezéstől estére görcsbe állt a nyelvem, és most már csak magyarul akarok megszólalni. ám a  másik lakótársammal, Andreassal is csak németül tudok kommunikálni.

Ennyi fért egy napba. Holnap folytatódnak a kalandok.