Certanty- new year, new challenges

Motto:

“There are only two ways to live your life. One is as though nothing is a miracle. The other is as though everything is a miracle.”

                                                                                       /Albert Einstein/

Our thoughts are actually based on our faith. We don´t KNOW anything with objectivity, because we see the world throught the glass of our subjectivity. We don´t see every pieces of the great mosaic, called life. That is why we can´t see the reality, neither by the most expansive thorougness. Just only a slice from it. From our perspective.

That is the foundation of the tolerance, and patience and humbleness. We can´t see every aspect of life. That is why we shall be cautiously judgemental. Because our acts, even thoughts have energy. And this has an effect on us too.

Better to trust the Creator or universe or whatever he/she/it is called by the people, but He is the master of the life. We see just tiny pieces from the big whole. But we can live our life guided by Him, and than we will see miracles...

My life is really interesting and excited since I was 10. But After 23, I can´t stop. The life, like the wind, pick me always up and put me down in a brand new situtation. Let me tackle the new things.

Slowly I have started to see the bigger picture of my life. The pattern is already seeable.

As the founder of the martial art Aikido said: True victory is victory of self; may this happen at the speed of light, I have found my battlefield in the life in my early age already: I wanted to find the way to live a happy life, which can not be taken away from me. I have already understood too, that it is possible only conquering my bad nature. As a child, I felt myself often unhappy and lonely, altought my childhood was not worse, than an average child´. I often was very depressive yet. I wanted to find the way how I can live my life with happiness independently of the circumstances. I realise very early, that the life is like a roller coaster: up and down, up and down. And the moments of the harmony never sustainable. This is how the world goes. 

BUT I still saw people, who was able to find the way of inner harmony and quiet happyness. I thought, this is something. Because it can not be taken from them. 

So I started to search the way of the enlightment. And like a crusader after the holy Grail, I fought and fought for many years. In this struggle I lost slowly my unpatience, my pride, my doubts and fears...Also my inner enemy, which hold me back from happyness.

But the further I have arrived, more responsibility was required from me by the Creator. If I saw, my patience can cause great miracles, than if I fell back into unpatience, than my life turn into trouble. If I saw, how unbelieveble situation happened with me, just because I followed my heart and not my smarty mind, than I had to keep follow, or everything turned into pain and suffering. Today I think: we are responsible for our life. If we have understood somthing important in our life, we have to live it, or we just waste the treasures we got. Or if we understood many wisdom of the life, or we got answer of our questions, we have to live them. Our life is not limitless. We have to do somthing with them still in this lifetime.

So this week I studied a new lesson. The lesson of the absolut certainty and trust in the Creator. If I follow the inner instinct, which come from the deepest part of myself, and I trust the Creator unconditionally, than my life will work out the best way ever. Better than I could imagine ever. The creator knows better us, than we ourselfes. 

I was looking for a new apartman since oktober. But Berlin is full. So many people want to come here, that to find a right place for a good price is almost impossible. I tried everything, but the new flat haven´t come. Until now...

A few days ago, I hade to face an old mistake of mine. When I had to listened the critical word, my pride didsn´t let me admitt, this person have right in every word. But after a few minutes I told myself: "why am I lieing to myself? These words are true. You made a real big mistake, and you know, this is true". After 30 minutes, I was able to let the pride away, and I told loudly: "Yes! I made a mistake! I try to reedem it" And this very hard  confession liberated so much energy, which annuald a great blockage in my life. So I have found my dream apartmant in the most beautiful part of Berlin. For a good prise, close to my workplace...

The show must go on. Whith this new step I sighted new blockages in my life. But this is already the next chapter...

to be continued

Születesnap

Ismet hosszu idö telt el azota, hogy irtam a blogba. Vannak olyan idöszakok az ember eleteben, amikor semmi nem kivankozik papirra. Az ember minden percben megküzd sajat magaval. Ilyenkor a panaszaradaton kivül nem sok egyeb van bennem. E miatt inkabb nem irtam. a panaszt sem irni, sem olvasni nem jo, raadasul le is huzza az embert. Egy szo mint szaz, eleg nehez idöszak van most mögöttem. Tele rohanassal, idegfeszültseggel, bizonytalansaggal, neha unalommal. Mindez nehanapjan csipet kilatastalansaggal is meg volt szorva.
Am hala Ist-nek ez az idöszak mar mögöttem. Es most szeretnem elmeselni nektek eletem legjobb szülinapjanak esemenyeit. A születesnapom, mint az sokatok szamara közismert november elejen van. Ez az idöszak a ket honap depressziom legmelye volt. Az önsajnalat tetözött. Magamban arra gondoltam par nappal a születesnapom elött, hogy na, szep kis születesnapom lesz iden. Am 2 nappal a nagy nap elött összeszedtem magam. A tükör ele alltam, es közöltem magammal: Nem erdekel semmi! A rossz kedvem sem! A születesnapom fantasztikus lesz, es kesz!!! Es ha hiszitek, ha nem, ugy is lett. Megtapasztalhattam ismet, hogy a tudatossag, amit sajat akaratunk iranyit, tenyleg csodakra kepes. Az egesz nap jokivansag jokivansag hatan ert. A facebookon olyan emberek is köszöntöttek, akikröl semmilyen körülmenyek között nem gondoltam volna, hogy felköszöntenek.

A barataim szülinapi bulit rendeztek nekem. Hat igen. Csodalatos este volt. ajandekok, torta, buli hajnalig. Semmi különös, es megis. Volt valami abban az esteben. Talan a törödes, amit kaptam. Hogy a nehez es hosszu munkas hetköznapok ellenere össze tudtak jönni a barataim mindannyian, hogy felköszöntsenek. Es az együtt töltött orak csodalatosak voltak.
Talan az az eröfeszites, amit meghoztam, hogy egyszerüen felhagytam aznapra az önsajnalattal, noha a körülmenyek nem valtoztak. Ki tudja mi volt az oka, de a születesnapomat követöen minden enyhülni is kezdett azonnal.
Azt hiszem az önsajnalat a legnagyobb csapdak egyike. Sokszor igazunk van a sorsunkat illetöen. Szörnyü nehez a helyzet. Nincs kilatas semmi valtozasra. A hetköznapok kökemenyek, es minden nap ebredes utan vagy ugy erezzük magunkat, hogy azonnal szeretnenk sirni egy kicsit, vagy mintha olomköpeny lenne a vallunkon, es azt kene cipelnünk egesz nap. Am meg ebben a helyzetben is a megoldas kulcsa melyen bennünk rejlik. A sajat sorsunk feletti sajnalkozas a megoldas kereseseben zsakutca. Igen. Neha kell egy kicsit sirni. De mindenböl eleg egy csipettel

A sötetseg orai

Megrazta a vilagot mindaz, ami tegnap Parizsban törtent...

megrazott engem is...

Összezavarodtam. Es gondolkodni kezdtem: Egy nagyvarosban elek, egy olyan orszagban, ami a menekültek egyik fö celpontja. Ha az europai lakossag fanatikusai ellenakciokba kezdenek, itt langolhat minden. Söt mi magunk, itt Berlinben is celpontta valhatunk. Ki tudja melyik varos következik (ha következik) Parizs utan.

Sötet töprengesemböl kedves irom Steiner Kristof facebookra gondolatai rangattak ki. Szeretnem is veletek itt mgeosztani  a gondolatait, mert ugy gondolom a sötetseg, a felelem es retteges, a bizonytalansag oraiban nagyon fontos, hogy megtalaljuk az ebböl az allapotbol kivezetö ösvenyt. Am nem m indegy hol bukkanunk napvilagra. Ugy gondolom a radikalitas, a harag, a düh, a gyülölet, csak tovabbi hasonlo incidenseket szül, mert mindig lesznek artatlanok, akik a harag aldozataul esnek, es mindig lesznek ezen aldozatoknak hozzatartozoik, akik vegtelen fajdalmukban majd ugy gondoljak ezt meg kell torolni.
Epitsünk bekesebb vilagot. Addig keressük ennek a modjat, amig meg nem lelejük. A felelmre es a haragra valaszkent megjelenö harag azonban soha nem vezet elöre.



Ime Kristof irasa:

‪#‎Párizs‬ az ÉLETről szól!

Párizsban élő barátaim - mint tel avivi lakos, akinek a hétköznapi valóságát mélyen meghatározzák az ‪#‎Izrael‬ állam alapítása óta ezrek életét követelő terrorcselekmények és háborúk, egyetlen tanácsom van: maradjatok hűségesek önmagatokhoz.

Ez a gyönyörű város a tiétek - vele együtt a bárokkal, koncert termekkel, kávézókkal és klubokkal. Ne hagyjátok, hogy a félelem táplálja a sötétséget - mert a radikálisok éppen erre apellálnak. A másik rendkívül fontos dolog: ne általánosítsatok, és ne bélyegezzetek meg másokat - milliónyi békés, jószándékú ‪#‎arab‬ és ‪#‎muzulmán‬ szenved attól, hogy az extrémisták tetteit sokan összemossák vallási és faji kérdésekkel, márpedig ahogy az izraeliek és a zsidók sem jelentenek egyet a térség háborúinak borzalmaival, és az illegális telepesekkel, az ‪#‎iszlám‬ vallást sem szabad a terrorizmussal azonosítanunk.

Ujjal mutogatás helyett segítsünk hidakat építeni kultúrák között - neveljük úgy a következő generációt, hogy megértsék: a hősiesség nem a háborúskodásból fakad, hanem éppen olyan tettekből, amelyek megelőzik a háborúkat. Szívem minden szeretetével azokkal vagyok, akik leírhatatlan fájdalmat élnek át szeretteik, barátaik elvesztése kapcsán.

Fényt és békét a világra, ‪#‎MindEgyekVagyunk‬! xo Steiner Kristóf aka White City Boy www.whitecityboy.com ‪#‎PrayForParis‬ ‪#‎ParisIsAboutLife‬ ‪#‎WeAreOne

 

Evszakok

Mindenki öriz magaban kepeket arrol, hogy milyen is egy szep nyari delutan, vagy ragyogo majusi szombat delelött. Ha behunyjuk a szemünket, es meghalljuk a következö szavakat: egy szep tavaszi napon... Mindenki maga ele kepzeli a szamara idealis tavaszi vilagot. Mindenkinek van egy kepe, amit a sziveben dedelget, az idealis idöjarasrol. Az idöjaras fontosabb az eletünkben, minth talan elsöre gondolnank. Szerintem a tarsalgasok nagy reszet ezzel a temaval kezdik kezdik a vilag nagy reszen, es mindenkinek van velemenye es kivansaga ezzel kapcsoaltban. Szamomra a Berlinben eltöltött 3 honap az evszakok szempontjabol csodas elmenyt nyujtott. Julius utolso napjaiban erkeztem, es az augusztust mar teljes egeszben itt töltöttem. a nyar meleg volt, igazi strandidö. Am nem olyan gyilkos, mint az idei pesti nyar, amikor is majdnem felolvadtam az utcan, mikor raleptem az aszfaltra. Olyan meleg volt az utca burkolata, hogy szinte a cipömön keresztül is sütött. Itt kint is meleg volt, de egy-ket arnyalattal kevesbe, igy egyszerüen csak jo meleg nyar volt, es nem gyilkos meleg, mint Budapesten. Az ösz pedig egyszerüen meses lett...

szeptembertöl kezdve szep lassan, egyenletesen csökkent a hömerseklet. hetekig megtartva egy-egy szintet. szeptember, oktoberben is sokaig reggel 10 fok körül volt a hömerseklet, es du.-ra sem emelkedett 20 fok föle. hihetetlenül megnyugato volt ez az egyenletes ösz. Aztan mikor oktober vege fele ismet hült egy kicsit, megint csak 5-10 fokkal lett hüvösebb, es nem 20 fokokat zuhant, mint odahaza.

Magyarorszagon az elmult evekben az idöjarasra leginkabb azt mondanam: egyre szelsösegesebb lett. ket nap között a hömerseklet különbsege sokszor ketszamjegyü. Az evszakok eltünnek. Hirtelen tel lesz, a nyar utan, aztan meg tel közepen kitavaszodik, majd hetek mulva visszater a fagy, es a következö evi gyümölcstermesnek vege, mert a hosszu meleg miatt a fak elkezdtek rügyezni. Itt nem tudom altalaban milyen az eghajlat, de ez az ev idaig olyan kellemes, hogy elall a szavam. Berlin eghajlata egyebkent sokkal csapadekosabb mint Budapeste. Valoszinü ennek köszönhetö, hogy a varos tele van fakkal. Rengeteg pl. a tölgyfa. Folyton a lehullo makkokra lepek mindenfele. Söt neha bokaig gazolok az avarban. Az az erzesem a varost jarva, mintha egy eröben epült varosban jarnek. Gyakorlatilag a legbelvarosabb belvaros is tele van hatalmas fäkkal. Tisztara olyan az elmeny, mintha a Grimm mesek erdejeben, ahol par szaz eve Jancsi es Juliska (vagy ahogy a Grimm testverek idejen neveztek öket Hansel und Gretel) setaltak, epült volna Berlin varosa.
A kepek magukaert beszelnek. Szamomra olyan az idealis ösz, mint amit itt Berlinben megeltem.

illúziók avagy átlépni saját árnyékunkon.

Mindenki az illúziók rabja. Mátrixban élünk. Bár természetesen nem a filmbeli mátrixra gondolok. Nem gondolom, hogy robotok fenntartotta emberültetvény rabja lennék. Ám saját elképzeléseink fogságában vergődünk. Ki ilyen, ki olyan rendszer rabja. Félelmek,. szorongás. Siker hajhászása. Vagy csak a megfelelni vágyás hajt egyeseket. Vannak, akik saját képességeiket, mások feletti uralmukat akarják átélni, és vannak, akik csak birtokolni szeretnének minél többet az életben. Olyat is ismerek, aki úgy érzi, folyton másokért kell tevékenykednie egy életen át. És ezért szinte minden idejét másoknak szenteli, Saját szeretteire, és családjára azonban keveset szán.
Az illúzió hálója egyéni minden ember esetében. A háló szemeit meghatározzák génjeink, neveltetésünk, a kultúra, az ország, (vagy országok) ahol felnőttünk, és saját döntéseink. Ám mégis bizonyos véges számú mintát mutatnak ezek az illúziók szőttek vágyak. Mindenki törekszik valamire, és mivel délibábot kerget, sosem érheti el. Legalább is az elménk szülte módokon nem.
Hisz mire is vágyunk végső soron? Arra hogy így vagy úgy, de boldogok legyünk.

És itt a bökkenő.

Az illúziók szülte vágyak, nem valódi énünk vágyai. Csupán álomvilág, elménk szüleménye. Mi mégis sajátunknak érezzük ezeket. És ha harcolunk értük, akár el is érhetjük őket. lehetünk gazdagok, vagy akár megszerezhetjük emberek figyelmét, elismerését. Vagy sikerre vihetünk egy ügyet. vagy elsők lehetünk a versenyen. Ám sajnos boldogok így nem leszünk.
A boldogsághoz meg kell találni szívünk legmélyén szunnyadó vágyainkat. A valódi, tiszta, másokkal összhangban rezonáló álmainkat, Ezek sosem gátolják mások kiteljesedését, de nem is adják könnyen magukat. Elő kell őket hozni a mélyből.
Ezek megvalósítása azonban alaptermészetünkbe fog ütközni. Nem furcsa ez a paradoxon? A természetünk megváltoztatása nélkül nem lelhetünk rá, de legalább is nem valósíthatjuk meg igazi vágyainkat. Az alaptermészetünkből fakadó vágyakat elérhetjük, ám valódi boldogságot nem hoz majd e beteljesedés.
Az életben küzdelemre születtünk. Nem külső ellenséggel, hanem a bennünk rejlő, belső ellenféllel kell küzdenünk. Ez a rossz hír. A jó hír azonban az, hogy mindenki sikerre született, aki elég kitartó, és nem adja föl.
_________
Az én egyik nagy illúzióm a magány érzése. Sokat küzdök ezzel a különös érzéssel már gyerekkorom óta. Vagy azt érzem, hogy nem értenek meg, vagy, azt, hogy nincs akit igazán érdekelne a sorsom, vagy senki sincs, akinek én lennék a legfontosabb az életében. Olyan ez a magány, mint egy szellem. Mikor társaságom van láthatatlanná válik, ám amint egyedül maradok akár egy rövid időre is, meglep. előkúszik elmémből és elborít, Különös dolgokat suttog a fülembe. Valójában egyáltalán nem tartom magam magányosnak. Sőt. még azzal is tisztában vagyok, hogy ez az érzés hazugság. Csupán illúzió, mely az önzésemből táplálkozik. Az önző vágy most, azonnal akarja érezni, hogy nincs egyedül, hogy szeretik. És valódi fájdalmat okoz nekem, ha ezt a kielégülést nem kapja meg. Ám az egység érzésének kiteljesedéséért meg kell dolgozni, és csak idővel jönnek az érzések. Az életben ez mindennel így van. ezt el kell fogadni. Ám a türelmetlen önzésemnek ez nem nagyon tetszik.
Az ember magát mindenhova magával viszi. Nem menekülhetünk el saját magunk, és megoldandó problémáink elől. Ahogy a szerencsecsillagom, az Eiffel torony is velem tartott Berlinbe (Magyarországon sokszor láttam az utcán Franciaország híres szimbólumát. Afféle kabala lett számomra. Ám azt gondoltam Berlinben ez nem így lesz. Mégis a helyzet nem változott) Ugyanígy a magány is velem tartott. 2 évtizede kitartó útitársam. Még nem jöttem rá, hogyan oszlathatnám el ezt az illúziót. Egy röpke évtizedig elhagyott, de sajnos idővel visszatért.
A hétvégén a lakótársam Ricsi pár napra elutazott. Hát persze hogy rám ült a köd. És így szombat éjszaka a nyomás már nem is lehetne nagyobb rajtam. Jó magyar szokás szerint lassan az üveghez nyúlok a feszültség oldásáért. Na nem a pálinkáshoz, hanem a nutelláshoz. :)
Na de azért itt még nem tartunk.

Gondolatok/Daily food for thoughts: Az igazán értékes dolgok/the real treasure

Amit érdemes megtenni, azt sohasem egyszerű!
______________
That worths to achieve, is never easy achieve.

BVG avagy a berlini közlekedés

A héten számba vettem azokat a dolgokat amiket a két hónap itt tartózkodásom során kicsit furának találtam. Sok minden olyan dologgal találkoztam, amin igencsak meglepődtem, vagy tényleg furcsának találtam. Ezen dolgok közül is a helyi közlekedési viszonyok viszik el a pálmát. A izgalom ott kezdődik, hogy egy helyi havi bérlet nekem, akinek semmilyen kedvezménye nincs, 79,50 euro. Ami testvérek között is 21.000 Ft körül taksál. Pesten a  havi bérlet felnőtteknek 10000 Ft! Na igen. És ezért a rengeteg pénzért még mindig nem utazhatok minden vonalon. Bizonyos, a város szélén levő járatokra plusz jegyet kell venni. Vagy vegyük meg a még drágább havi bérletet (mert van 80 Euro feletti bérlet is. Aranyosak nem?. Azt azért meg kell hagyni nem 4 metróvonal jár Berlinben.

Az információközlés azonban az igazi "erőssége" a Berlini Közlekedési Vállalatnak (Már a neve is megtévesztő. mert mindenki csak BVG-nek hívja, ám a vállalat teljes neve Berliner Verkehrsbetrieb. Vajon mi akkor a g betű a mozaikszó végén? Nincs is az egész névben "g" betű). A honlapjukon nem bírok eligazodni. Alíg bírom megtalálni a metrók megállóinak a nevét egymásután felsorolva. Mikor lemegyek a metróba, az utazási információk nem túl logikusan adagoltak. Van ahol azonnal jól látható a megállók felsorolása egy táblán, hogy tudd melyik irányba tartó metróra szállj fel hogy a megállódhoz juss. Van ahol úgy el van dugva ez a tábla, hogy sétálhatok fel alá, nem találom meg sehol a peronon. Vagy csak nagyon hosszú idő után.

Ha már sikerült eldöntenem, merre is utazzak, és felszálltam a metróra, akkor találom szembe magam a következő problémával: Honnan tudjam mikor jön az én megállóm? A metrón ugyanis állandóan, megállónként többször is jó hangosan bemondják, hogy melyik irány felé megy a metró. Mintha otthon minden megállónál folyton bemondanák a hangosbemondóba, hogy ez a a metrószerlvény épp  kőbánya Kispest felé megy. Mintha e nélkül nem bírnám eldönteni melyik peronhoz álljak. Ezzel szemben magát a megálló nevét egyáltalán nem mondják be, mikor megáll a metró. Így a metró belsejében csücsülve, sosincs fogalmam arról. hogy hol is vagyok, mert néha nem látszik a tábla onnan ahol ülök. Miután elhagytuk az egyik állomást, és piszkosul zúg a metró, akkor mondják be halkan, hogy melyik megálló következik. Ha szerencsénk van, akkor olyan típusú metróval utazunk, ahol ki is vannak írva a megállók Persze nem mindig működik a monitor,  és van, hogy az ősrégi metrón nincs ilyen kiírás. ilyenkor marad a klasszikus megoldás. Mikor megáll a metró, vadul forgatom a fejem jobbra-balra, hogy lássam a megálló nevét egy táblán. Ezért nem tudtam a mai napig a megállók nevét az U9-es metrón megtanulni pedig nap nap után ugyanazzal a metróval járok.


A másik szuper szituáció: Szintén BVG-s kaland. A neten néztem ki, hogyan, milyen járművekkel tudok egy bizonyos helyről hazajutni. A BVG tutira gyakran frissíti az oldalát.
A netes infó szerint menjek a 245-ös busszal 4 megállót. Szálljak át ott a Zehlendorf Eiche nevű megállónál az X10-s buszra. Oké. 245-ös busz az nincs, de 243 az van. Ám úgy tűnik ez kell nekem. Jó. Kis gikszer. Nem foglalkozom vele. Felszállok a buszra, számolnám a megállókat. Néha azonban nem áll meg a busz egy megállónál, mert nincs se fel, se leszálló. Most is ez történt. Hűha. Vajon melyik megállónál lehetünk? Hoppá. Itt elég sokan szállnak le. Gondoltam kinézek. Hát látom a táblát. Zehlendorf Eiche. Úgy tűnik elszámoltam magam. Számításaim szerint itt még csak a simán Zehlendorf nevű megállónak kéne lennie, ami a Zehlendorf-Eiche előtt van. Mindegy. Leszállok. Nézem a többi buszt. X10 az nincsen csak X11. De az meg nem arra jár, ami nekem kell. A helyzet egyre jobb. Kiderült, hogy a buszmegálló valóban a sima Zehlendorf megálló volt, csak épp rossz tábla volt kint a megállón. a következő megálló tábláját rakták ki (Ilyet? ki érti ezt). Bár az egész nem számított, mert a következő Zehlendorf Eiche nevű megállóban sem volt X10-es busz.
Azért megoldottam, és hazajutottam. Találékonnyá edzett az itteni közlekedés.

Ami még nagyon érdekes számomra, és két hónap után sem tudtam megszokni hogy a járdák nem betonozottak, mint nálunk, hanem 3-4 féle a lehető leghepehupásabb térkővel és apró macskakővel vannak lerakva. és sokszor nem is futnak az útesttel párhuzamosan mert a parkolóhelyek kialakítása miatt néha leszűkülnek, néha meg kiszélesednek. Mindig figyelnem kell, nem sétálok-e épp a bicikliúton, mert akkor hamarosan mérges biciklisek szitkozódását fogom hallani. Az egyenetlen macskakőburkolat miatt folyton hasra esek a saját lábamban az utcán. annyira nem sima a járda. Biciklizni sem az igazi rajta éppen ezért.

Néha meg érthetetlen jeleket festenek fel az úttestre. Vajon itt ez a kanyar minek? Szerintem elaludt sávfestő, mikor ezt csinálta.

Vidám ez az egész szituáció. Csak nevetni tudok.
Vannak egyéb érdekességek is, mint boltban kapható, sós vízben eltett főtt tojás! Mikor megláttam, teljesen ledöbbentem. Uram atyám. Ki akar tartósított 5 hónapos tojást enni? Miért nem főznek frissen?
De erről részletesen majd egyszer később

esküvő

Hosszú idő óta nem jelentkeztem. Néha nem megy az írás, mert saját magunkban kell az eseményeket feldolgozni, és csak idővel tudjuk papírra vetni az élményeket. Az elmúlt hetekben sok nehézséggel szembesültem, és a megoldáson töprengve elmerültem a gondolatokban. Nem akaródzott "tollat ragadnom" és írnom, mert nem álltak össze a dolgok az elmémben. ám a héten csodálatos esemény tanúja lehettem, melyről igazán megéri itt beszámolni. Meghívtak egy esküvőre és az utána következő lagziba. Azért csodálatos ez a dolog, mert a párt alig 3 hónapja ismertem meg. Ez a szituáció annyira jellemző Berlínre. Megismerkedek valakivel, és 3 hónap után az illető meghív az esküvőjére. Az emberek itt elég könnyen nyitnak egymás felé. Nem alkotnak azonnal véleményt a másikról, nem skatulyáznak könnyen be. Nem lépnek hátra két lépést, hogy "tisztes távolból" megszemlélhessenek, majd megítélhessenek. Itt figyelmesen meghallgatnak, elbeszélgetnek veled, megfigyelnek, és utána eldöntik, hogy kedvelnek-e vagy sem. De az esélyt megkapod. Berlin igazi "multi-kulti" nagyváros. Rengeteg ország szülötte él itt. A sokféle kultúra csakis toleranciával és türelemmel tud egymás mellett élni. Itt tényleg "elvannak" a különféle nemzetiségek egymással.
Ez a pár is hamar a szívébe zárt engem a nyáron, ahogy én is őket. A szimpátia kölcsönös volt. Így az esküvőjükön is (ahol kb 15 ember volt csak jelen) én is ott lehettem. Az esküvő egy hétköznap  csütörtök napközben zajlott, ám a lagzira hétvégén került sor.

Szombat délután lassan kezdett a vendégsereg gyűlekezni. Kevés formaság, annál több beszélgetés jellemezte a lakodalmat. Minden nagyon egyszerű és mégis nagyon szép volt. A "lakoma" is könnyed, svédasztalos megoldással zajlott le. Önkiszolgálással. Könnyű, arab ételekkel és általam sütött brownival, valamint a szomszéd sajttortájával megkoronázva. Sok friss zöldség, kuszkusz, sajttál, nagy halom olajbogyó volt az asztalon. Mindenki kedvére lakomázhatott.

 

A lagzin a kb 25 vendég 9-10 nemzetiséget képviselt.
Voltak Mexikóból és Svájcból

Oroszországból

Görögországból

Izraelből (fiatalember a jobb oldalon)

És az elmaradhatatlan páros Kubából és Magyarországról

Ez a kedves fiatalember nem tudom pontosan honnan jött. Ám nyilvánvalóan francia nyelvterületről, Nem volt nehéz kisakkoznom miután a "nice to meet you" köszöntésemre "enchantée"-val felelt.

És még Olaszországból is volt valaki. 

Tipikus berlini életképek:: a hölgy apukája libanoni, anyukája német. Ő maga Berlinben született

A bal szélen egy ghánai lány, középen egy német fiú. a jobb szélen egy libanoni szülőktől, de már itt Berlínben született fiú.

 És végül én a képen egy Szaúd-Arábiában nevelkedett fiúval.

Sok boldogságot hát a német-libanoni ifjú párnak!

j
j
j

gondolatok / daily food for thoughts: Önmagunk elfogadása / acceptance of ourselves

Elfogadni önmagunkat úgy, ahogy vagyunk azt jelenti, hogy minden hibát és minden Fényt elfogadunk magunkban.

Néha szigorúan bíráljuk magunkat ahelyett, hogy értékelnénk a bennünk lévő csodálatos Fényt. Ezért aztán mindig kapni akarunk, nem pedig adni. Ha nem méltányoljuk a saját Fényünket, akkor másoktól kapott energia – figyelem, elismerés, hála – formájában próbáljuk megszerezni.

Ha elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk, olyan csatornává válhatunk, amely többet tud adni másoknak.

______________

To accept ourselves means we accept everything, even the mistakes and the Light which we inhere. 

Sometimes we judge ourselves srtictly, instead of appreciating of our wonderful Light, which we inhere. If we does not appreciate our own Light, than we stand in need of energy of others in form of gratitude, interest, appreciation. 

If we accept ourselves, the way are, we can become a channel, which can give many things to others. 

madártávlatból

Lassan másfél hónapja vagyok itt Németországban, és a dolgok, az élet rendje lassan kezd testet ölteni a szemeim előtt. Az élet, úgy általában a társadalmi helyzet, a helyi szokások.
Azt mondhatom, hogy a helyzet számomra tízszer nehezebb, mint odahaza. A legnehezebb moind közül az emberi tényező. Nehezen igazodom el a helyi emberek gondolkodásmódján. Sajnos még nem ismertem ki magam eléggé a "németeken" (Ha szabad ezt a kifejezést használnom, mivel a németnek mondott emberek fele más kultúrák nyomait is magán viseli).
Most a jelenlegi menekültügyi helyzet, és most itt egyáltalán nem kívánok semmilyen politikai kommentárba bocsátkozni ezzel kapcsolatban, az itteni társadalmat is igencsak megosztja, és feszültté teszi. Az emberek nem néznek se jobbra se balra, csak mennek előre. Beállnak eléd a sorba, és még csak rád sem pislantanak.Mindenki egy kicsit magába van fordulva.

Ám a másik komoly problémám a munkahelyi viszonyok. Ezen a munkahelyen komolyan fel kel kötni azt a bizonyos fehérneműt, mert a kihívás több dimenziós.
Néha az az érzésem mintha, egy, olyan videójátékba csöppentem volna, amit régen, a testvérem, a családi számítógépen oly lelkesen játszott.
Megyek előre a labirintusban, kezemben egy szál karddal, Még a játék elején vagyok. Nincsenek különleges képességeim, se varázserőm, extra életem, és szörnyek meg ellenség lesnek minden sarok mögül. Valahogy mindig a frász kerülgetett ezektől a játékoktól. "Mit lehet ezen élvezni?" gondoltam magamban. Semmi élvezetet nem találtam ezekben a játékokban. Csak stresszt jelentettek. mindig úgy éreztem, mintha én mennék a labirintusban, és az én fejem repül le a következő pillanatban a kardsuhintás nyomán. És most a játék valósággá vált. Néha az az érzésem, nem tudok a munkahelyemen az elvárásoknak megfelelni. Még nem jöttem rá, hogyan lehetne azokat a helyzeteket elkerülni, vagy túlélni, amiből a végén mindig én kerülök ki vesztesként. vagyis én vagyok letolva, hogy valamit nem jól csináltam. Mikor egy helyzetben nem kapok elég információt a betegről, nem tudom hogyan végezhetném el jól a feladatot, de valahogy mégiscsak el kell végeznem. Vajon a többiek hogyan csinálják? Az információátadás a betegek adatairól ugyanis mindig nehézkes, de a beteg legyen minden kezelés után elégedett, és az adminisztráció tökéletes. (???)

Ami a legérdekesebb, hogy ebben a feszült helyzetben úgy tűnik saját magamat sem tudom irányítani, Még a jóakaróimtól is olyan visszajelzéseket kapok, amiből arra kell következtetnem, hogy olyan alapvető, munkahelyi kommunikációval kapcsolatos hibákat vétek, amiket már azt hittem, sok éve sikerült elhagynom. Hát úgy tűnik, mégsem. A legviccesebb az, hogy nem is érzem, amikor ezeket elkövetem. Mivel pont az ellenkezőjére törekszem. Szóval hogy egy példával fejezzem ki magam, Egy adott szituációban jobbnak látom ha mosollyal oldom meg a dolgokat, és ennek megfelelően igyekszem is mosolyra húzni a számat. Erre azt kapom vissza, hogy nem kéne ilyen szomorú képet vágnom, mert nem illik ide. Én pedig teljes döbbenettel hallgatom az illetőt, mert egyrészt tisztában voltam vele, hogy itt most célszerű lett volna mosolyogni, és én pont ezt is akartam, erre valahogy másféle arckifejezés jelent meg az arcomon. Ez vajon hogyan lehetséges?

Szóval igencsak össze vagyok zavarodva, és nem tudom még, hogy fogom ezt a helyzetet kezelni. De hát az élet mindig ilyen. És én lassan, de biztosan kezdem a harc ízét megízlelni.

Mottó: a csodára képes vagyok, a lehetetlenre nálam is várni kell egy kicsit.

Weekend's stories: Party maraton II.

As I have already written in the last blog, on 22. of August I spent a pleasent day with friends on a garden party. After the garden party, in the evening, around 10 PM, Richie, my roommate and colleague asked a question, whether I feel like going with him and Antonio to a club. Antonio, Richi's boyfriend, will meet an old pal there tonight, and they want to dance after there.
I was speculating and hesitating, whether I go or not with them. Of course my qualmish nature did not let me just simple go and dance.
"I will just bother the love birds- I said to myself. And anyway I can not dance relaxed when someone else is stareing in my face, but myself from the mirror."
But after a few minutes I make my decision. I will go and I will dance. Damn with this countinously worriing! I will go and will enjoy every moment.

And it happened this way.

The club Schwuz had a special theme for that night. Madonna had her birthday on that week. In this spirit there was in the biggest room an "I love Madonna Mania" party. There was at least 50 m lines in front of the club. We needed 1 hour to get in. there was already 1.30 AM when we could enter on the dance floor. We had just started dancing when suddenly everybody stopped to dance, and came the late night drag queen show! It was really interesting. I saw drag queens only in the tv before. But now I had been able to see them dancing on the stage, and later they were dancing on their high heels besides me. They are really beautifully, in their every detail, perfectly feminin, 2 m tall "woman".
It was awesome!!!!!!!!!

after 3 weeks I know already I like to live in Berlin. There is many reason for this. The one is the international population. Every culture gives a uniqe colour to the Whole. I enjoy this colourful diversity!
The people from different countries or even from different continents has his own characteristic. Just in my tiny company Bassem is an arab guy, from Libanon, and Antonio was born in Cuba.
Antonio is really an amazing guy. I've never met no one like him before. He has a very unique personality. I can not compare him with other cuban, because he is the only one I know, but as far as I have known him, he is really an exotic latino guy. Despite, he has been living in germay for many years.
He is nice and mindful, but sometimes I see him a little bit sad.. This pellucide sadness is almost always clouded him. Insofar as I have known him he is a very romantic guy. He is really passionate and emotional when it comes about everything or everyone he loves: His love, his fatherland, or the social injustice, or the minorities in the the society. He has a very fine sense of humor.
But when he is really angry, better say nothing. His anger has so great energy, that you can touch it, when you are in the same room with him. And if he is angry with you, better, if you vanish.
In Hungary I always was laughing at the tv series from south America where everything is about passion and emotions. I always thought this series are unlikely. No one of the characters works or sleeps or does anything else but. talking about each others life. Everything is about love and hate and passion and money. Intriques and devotion. I thought this is too much. But after I met Antonio, right now, I think the emotional power from this tv series gives a real insight into the latin feeling.
I really like Antonio's company. He is a good friend. I like to talk with him very much, because he lives through deeply everything. His opinions are grounded. Like a house, built on hard stone. He has a wide range of interest, and when he sais his opinion, I can feel he speaks honestly.

With the friends like him, I really have great life here.

Hétvégi élmények 3. Party maraton

Ahogy azt elképzeltem, ki is írtam a facebookra, hogy majd vasárnap este megírom a szombati nap eseményeinek krónikáját, vagyis következő bejegyzésemet...
Hát persze, hogy nem úgy lett, ahogy elterveztem. Ember tervez Isten végez. Sehogy nem bírtam a vasárnapba beleszorítani a  blogírást.
A hétvége emléke azonban nem fakult meg, Így utólag is pontosan úgy emlékszem minden percére, mintha most is ott lennék.
Szombaton du. 1 órára hivatalos voltam Bassemékhez egy kis kerti partira. Egy szép társasházban laknak Jusuffal. A ház kertjében pedig szuper tűzrakási lehetőségek, tágas tér a társasági események megszervezéséhez. Ahogy az lenni szokott velem, most is úgy éreztem, hogy az események irányítása kicsúszik a kezeim közül, és ez a nap is igen vidámra és mókásra sikeredett. Megérkeztem 1 órára, mikor is az álmos szemű Bassem nyitott ajtót a csöngetésemre. Juszuf még akkor kelt fel.
"Korán jöttem"? Kérdeztem kicsit megilletődve.
"Á dehogy. Jusuf kicsit későig dolgozott tegnap!" Válaszolta Bassem, majd bevonult a konyhába salátát gyártani. Kicsit gyámoltalanul álldogáltam a nappaliban, Lévén tényleg korán jöttem, pedig időben jöttem Vicces volt egy kicsit. Végül megkérdeztem, mit segíthetek, és ezután a bevásárlástól a porszívózáson keresztül minden félét csináltam, Így már azért, tevékenyen sokkal jobb volt, mint álldogálni tétlenül.
Hála Istennek a többi vendég sem sietett. Így 3 órára már kint is volt mindenki a kertben. Bassem, Jusuf, én és megjött Ricsi is a barátjával Antonioval.
Mindenki leheveredett, én meg kissé éhesen pislogtam körbe (Mivel azt gondoltam reggel, hogy 1-re jövök, és akkor indul a nagy evészet, ezért nem reggeliztem túl sokat) Azért a szokásos félelmem (vagyis hogy éhen maradok) alaptalan volt. Előkerültek a mogyorók, csokik, üdítők és mindenféle finomság, addig is, míg a grill csemege el nem készül. Nagyon érdekes és tanulságos volt Bassemék mentalitása, amivel a következő helyzetben találtam magam szembe. Mikor 3-kor kijutottunk a kertbe, Bassem letelepedett az asztal mellé. Kérdezem tőle, hogy nem kéne meggyújtani a tüzet a grill sütőben? mert még 1 óra míg leég a szén, és megfelelő lesz a parázs a sütögetéshez. És csak utána tudunk elkezdeni valamit is csinálni. Bassem úgy nézett rám, mint aki nem érti, miért kérdezem ezt
"Sietsz valahová?-kérdezte. Nyugi. Épp csak most ültünk le". Nagyon érdekesnek találtam, hogy 2 óra késés után, úgy ül az asztalnál, mintha teljesen időben lenne. És ha belegondolunk valójában neki volt igaza. Ennivaló volt az asztalon, szombat volt. Jó barátok az asztal körül. Hova rohanjunk? Csak az én fejemben van minden időponthoz kötve. Jó magyar szokás szerint fejben végig izgultam a bulit, ahelyett, hogy az első percétől az utolsóig élveztem volna. A kajáért is úgy izgultam, mintha menten éhen halnék. Meg azon, hogy el készül-e minden időben. És még folytathatnám.
Lassan azért sikerült átvennem ezt a nyugodtabb ritmust. Neki álltunk tollasozni, frizbizni, zenét hallgatni, és valóban idővel a szén is belekerült a grill sütőbe, és meg is gyulladt, de addigra már  megértettem azt a bölcsességet, hogy az utazó jutalma az út maga.
Nem az a lényeg egy ilyen csodás délutánon, hogy minden, amit elterveztem időben meglegyen, mert akkor egy rémálom lesz számomra a piknik. A lényeg az, hogy minden percét élvezd az útnak (vagyis a dolognak, amik veled történnek.). Még ha késésben vagy is. Nem a cél a lényeg, vagyis az evés pillanata, hanem az oda vezető út minden egyes perce. Persze eltelt hamar az idő, és este 10 körül Ricsi közölte velem, hogy ő meg Antonio elmennek este egy kicsit táncolni. Van-e kedvem menni velük. Haboztam a szokásos szorongásaim miatt: :
-Minden kellek én gyertyatartónak egy szerelmespár mellé. Csak zavarom a vizet
-Különben is nem vagyok buliba öltözve.
-Ja és táncolni sem merek igazán fesztelenül mások előtt.
...
Még marcangoltam magam egy fél órát, aztán. lezártam a szarakodást. Minek féljek az estével kapcsolatban olyan dolgoktól, amik még meg sem történtek. Így rábólintottam az esti partyra....Nem bántam meg! Olvasd tovább mi minden történt még aznap.

gondolatok/daily food for thoughts: Üresség (emptiness)

Mikor ürességet érzünk, megpróbáljuk feltölteni magunkat pillanatnyi dolgokkal, mint az étel, a drogok, a szex vagy a vásárlás. Vagy megpróbálunk elmenekülni valahova máshova. Üresség a házasságban? Keresünk egy másik házastársat. Munkahelyi problémák? Keresünk egy másik munkát.
Ám ahogy lenni szokott, a jó érzés alábbhagy, és csak az üresség marad, a problémáinkat pedig továbbra is visszük magunkkal egyik házasságból a másikba, egyik munkahelyről a másikba.

Csak egy mód van arra, hogy eltávolítsuk az ürességet, ez pedig, ha változtatunk saját magunkon.

Amikor problémánk van, vagy ürességet érzünk, itt az ideje, hogy megkérdezzük magunktól: Mit nem voltam hajlandó megtenni, hogy azt az életet élhessem, amit szeretnék? Mi az én felelősségem ebben a helyzetben? Mit tehetnék másképp?

Az üresség az Univerzum ajándéka, és azt üzeni nekünk: "Ébredj fel! Rossz úton jársz. Nem dolgozol azon, hogy változz."
______________
When we feel ourself empty, we try to fill up the inner emptiness with every instant things like food, drugs, sex or shopping. Or some of us try to escape somewhere. Our marriage become meaningless, we will be looking for another One, who can give than the missing menaning of our marriage. Or problem on the workplace? Get a new job! But the initiative good feelings will gone (as always)  and the only thing which stay with us is the emptiness.The problems will appear in the new marriage and job too.

The only way to eliminate this emptiness, when we transform ourselves! When we have problems, or we feel ourselves empty, the time has come to ask ourselves: What was I not willing to do for the life, I really would like to live? What is my responsibility in the circumstances of my life? What could I do anyway else?

The emptiness is a gift of the universe. A message, which sais to us: Wake up! You are on the wrong path. You do not work on the tranformation of your personality.

A félelem árnyékában

Mottó: "Fear is the path to the dark side. Fear leads to anger, anger leads to hate, hate leads to suffering"                                                        /STAR WARS/




A félelem mindenki életének a része. Mindannyian félünk valamitől. Már gyerekkorban elkezdjük a szörnytől az ágy alatt, vagy a klotyó manótól, aki a wc-ben lakik, és ezért nem merünk wc-re menni, vagy magától a sötéttől. Elgondolkoztam, hogy a sötétben, mitől is félünk? Mert azt hiszem a sötét szobában pont ugyanaz van mint a világosban. Egy dolgot kivéve. A mi elménk látja másnak. ezért más este a szoba mint nappal. A félelelm valamiképp bennünk lakozik, és nem a környezetből jön.

A Kabbala szerint a félelem óriási illúzió. Az életünk csomagjával kapjuk, Mindenki, aki megszületik, előbb utóbb átéli azt az érzést, amit félelemnek hívunk. Ám a félelem csupán egy velünk született nehezítő eszköz. Szétoszlatható. olyan mint egy függöny, mely el akarja velünk hitetni, hogy valójában fal. Hogy meg se próbáljunk vele szembefordulni, mert úgyis lehetetlen legyőznünk. Pedig amint meg merjük közelíteni, szembe merünk vele nézni, rájövünk, hogy minden, amit el akar magáról hitetni csupán hazugság.

Pontosan hogy is értem ezt? Mindenkinek vannak félelmei. Van aki attól fél, hogy átveszik az élete fölött az irányítást, és kiveszik a kezéből. Van, aki attól fél, hogy a mások fölötti hatalmát veszti el. Az erejét, a befolyását. Valaki attól fél, hogy nem bírja saját életét vezetni. Mások attól, hogy egyedül maradnak, vagy senki sem fogja őket szeretni, elfogadni. Van aki meg attól tart, hogy sosem lehet boldog. Ezért, mikor a boldogság megérinti, valahogy (tudat alatt) úgy intézi a dolgokat, olyan helyzetekbe kerül, aminek az eredménye boldogtalanság lesz. Így győzött a félelem, és mi pedig az irányítása alatt meg is valósítottuk amitől féltünk (önbeteljesítő jóslatok)

Féljünk akármitől, a félelemtől meg lehet szabadulni,.mert lehet, hogy sokak számára ez furcsa, de szerintem a félelem csak okozat, a saját reakciónk egy helyzetre. Nem azért félünk, mert a dolog, amivel az életünkben összetalálkoztunk félelmetes, hanem találkoztunk valamivel, és mi erre félelemmel reagáltunk.

Ez a mi felelősségünk ebben az életben. Nem szabad bedőlni az illúzióknak, Az illúziók, lehetnek éppen hogy csábítóak (mint az azonnali (instant) problémamegoldás függőségekkel, vagy a menekülés vágya a jelenből az ábrándok közé, a jövőbe, vagy a múltba).Vagy lehetnek riasztóak, mint a félelem, vagy a szorongás. Ám mindkét esetben erős ösztönöket, érzelmeket aktiválnak, amik szinte lehetetlenné teszik, hogy megtaláljuk a kapcsolatot a legbensőnkkel, és bölcsen hozhassunk döntést, az adott helyzetben, hogy hogyan is lenne jó itt most viselkedni, hogy az valóban az érintett felek érdekét szolgálja. a valódi javukat.
Pedig ez az utóbbi az egyetlen út, amivel ki lehet húzni az ellenfél méregfogát.

Ahogy már egy korábbi bejegyzésemben leírtam, az én életemben a félelem hihetetlen erővel van jelen. Folyton félek valamitől. Ha épp minden tökéletes, akkor attól, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen. Ám megérett bennem az elhatározás hogy megszabadulok ettől. Örömmel akarok élni, még a nehézségek idején is. Ezért úgy határoztam, hogy mától a "Jajaj! Csak nehogy EZ meg AZ bekövetkezzen" helyett inkább úgy tekintek a dolgokra, hogy ha megtörténik, amitől féltem, akkor annak meg is kellett történnie. Ez a legjobb, ami most velem megtörténhetett. mert lehet, hogy nehéz helyzetbe kerültem, de utólag ha majd visszanézek biztos, hogy a nagy képben ennek is meglesz a helye.

Kedves olvasóim. aggodalomra semmi ok. Semmi rossz nem történt velem, csupán a küzdelem eldőlt. Abbahagyom az állandó félelmet. Mert egyetértek Yoda mester bölcs gondolatával, amit fent mottóként kiraktam: "A félelem a sötét oldalhoz vezet. a félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet. A gyűlölet kínt és szenvedést. "
Szerintem félelemre semmi szükség az életben! Amit sokan egészséges félelemnek hívnak, én szükséges óvatosságnak neveznék. ami nem ugyanaz. Az a belső, szorongó, megfoghatatlanul szorító érzés, ami a FÉLELEM...
Szerintem erre tényleg semmi szükségem az életben. Mindenki megkapja ezt a csomagot, mikor megszületik, de csak azért, hogy utána megváljon tőle, és ezzel a lépéssel megerősödve, egy batyutól megszabadulva folytathassa az útját.

gondolatok/daily food for thoughts: a jelennek éni (living in the present)

Általában vagy a múltban, vagy a jövőben élünk.

Vannak, akik a múltban élnek: a korábbi eredményeikre fókuszálnak vagy nem tudják elengedni gyermekkori traumájukat – olyannyira, mintha még mindig abban az időben élnének.

Mások a jövőben, egy álomvilágban léteznek, és mindenkinek elmesélik, milyen sikeres ember lesz majd belőlük vagy micsoda hőstetteket hajtanak majd végre.

Mindkét állapot, a múlt és a jövő is egyszerűen a jelenből való menekülésre szolgálnak.

A múltban vagy a jövőben éléssel nem válhatunk azzá, akik lehetnénk, mert a spirituális munka, vagyis önmagunk átalakítása az itt és most-ban történik.

_________________

We usually live in the past or in the future.

Those, who live in the past, they are focusing on their old achievements, or they can not let go their childhood issues, so actually they still live in that age.

Other people live in the future, in a fantasy world. They always tell stories about his future success, and feats.

But both situation are just escape from the present. 

When we live in the past or in the future, we can not be the one, we could be, because the spiritual work, which can change our life is happening always in the present.

gondolatok/daily food for thought felelősség (responsibility)

Az egyik legnagyobb kabbalista elv, hogy SOHA!!! - ami tényleg azt jelenti SOHA - ne hibáztass másokat, vagy külső körülményeket semmiért!

Mindent fölülről kapunk, és ezért el kell fogadnunk  a mi életünkben is mindent.

Ha valaki rosszat tesz velünk, képesnek kell lennünk ezt arra használni, hogy fejlődjünk. 

Az igazság az, hogy mindig lesz valaki, akit hibáztathatunk és talán néha igazunk is lesz. De mit szeretnél jobban, hogy igazad legyen, vagy hogy boldog legyél?

A másodikhoz lélekben is felelősséget kell vállalnod az életedért minden szinten, és el kell felejtened az áldozat szerepét! Így teljesedhet ki az életed, mert passzív befogadó helyett a dolgok, az életed megalkotójává válsz, hasonlatossá a szintén alkotó Istenhez. E kapcsolat pedig minden kiteljesedés forrása.

_____________

One of the greatest kabbalistic principles is, the you never blame anyone else or external circumstances for anything in your life. Everything we get during our life come from above. That is why we have to accept everything we get from life. 
If someone is evil with us, we have to be able to use even this situation to develop ourselves. 

The truth is, we will always find someone to blame for everything, and sometimes we are right. But what is more important for you? You are right, or you are happy?
If you choose the second one, you have to take responsibility for your life on every level, and forget the wictim consciousness. This way you can fulfil your life, because you will become creator of your life instead of being a passive receiver. You will be a creator in a sence like God. And this kind of connection with God is the source of every fulfilment. 

Driving

In everybody's life have certain points, by special start-synod, when we can change our life totally and can improve ourself. But these moments are rare and usually are frightful. In these moments everyone of us would like to run away or hide themself under a blanket, just not face the challange. Althought we wanted this opportunities of change, because we want to put our life on the next level. But the process of stepping on another level is always hard.

I have this kind of period in my life theses days, and I can tell you I always meet the hardest challanges and I face the deepest of my fears ever. One of these fears was driving a car alone in a big city. I got my driving licence in  2002 but I drived a car only 1 year in 2008. And that was an autoamitc car, not with shift and klutch. To drive a car was always a too big responsibility. I have to take care lot of things. I did not trust myself earlier, and I always could avoid to drive a car. But this week There was no more excuse. I hade to drive, in Berlin, alone!!!!!!!!!!!!!!!!!!
In the office Renate said to me: "I am sorry, but tomorrow we have so many patient, that you do not have time to go on your other workplace by bike. (Originally I even do not like ride a bike, but I had to face with this problem too.).-You have to drive there! "
I felt myself like frosen".

But next day, when I say no to the upcomming panic attac, I said to myself: "God will drive right now this car, because I KNOW, I can not!" (Last time, I was driving alone a car, the motor always stalled always, and I had an accident) "God can help me. I accept today everything, what will happen on this way with me: accident, problems, everything. " And after this I sat myself in the car, and I remember only I was watching the way, and I drove like enybody on the street.

Miracles always happen out of the comfort zone. This is 100 % sure I know already.

Hétvégi élmények 2. Berghain nightclub

Ígéretemhez híven folytatódjék hát az aug. 9.-ei vasárnap történéseiről a beszámoló.

Az egész napos élményektől felvillanyozva, gyorsan eltelt a nap. 19.00, 19.30 körül bezárt a strand.

„Most pedig- szólt Bassem, ha készen állsz, életed új szintjére léphetsz. Ha van kedved, akkor ahogy délelőtt már említettem neked, este egy klassz helyre megyek, jöhetsz te is.”

„Naná, hogy megyek,válaszoltam” Tele voltam adreanalinnal az egész napi (vetkőzzek-ne vetkőzzek le) belső konfliktus miatt, enni sem ettem, mégis csodás volt a hangulatom. Irány hát az éjszaka!!!

A hely pedig, ahova mentünk a Berghain nightclub volt. 

Olyan volt számomra az este hátralevő része, mintha ismét a mesében lennék: Ahogy az Oz a nagy varázslóban Dorothy mondja:Toto! Ez már nagyon nem Kansas! Beléptem én is Oz birodalmába.

A Berghain egy exkluzív, ha nem, egyenesen Berlin legfelkapottabb éjszakai szórakozó helye. A régi Kelet és Nyugat Berlin határán fekszik. Egy régi, óriási ipari épületben van. tiszta szocreál az egész.

Nagyon régóta szerettem volna látni egy ilyen szórakozóhelyet, de elképzelni sem tudtam, hogyan válhat majd ez az álmom valóra. De a Fény ismét kreatívabb volt nálam.

És íme. itt álltam a Berghain kapujában, ahol hála egy másik ismerősnek, aki itt dolgozik, a vendéglistán voltunk, így azonnal beengedtek minket. Ez a hely egyébként arról híres, hogy a kidobóemberek szigorúan veszik a nevüket, és rengeteg embert tényleg kidobnak. Nagyon sok ember álldogál órákon keresztül a sorban, aztán csak nem jut be ide. Hogy mi alapján szelektálnak? Az titok. De állítólag ide tényleg művészet bejutni. Erre Emőke, a fehér pólójában, meg a kék szoknyájában, mint egy falusi lányka (kb úgy néztem ki) készületlenül, besétál a kapun. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ez velem történik. Szigorú többlépcsős a beléptető rendszer. A telefonod kameráját leragasztják, és utána ruhatárba le kell a cuccaidat adni, meg pecsétet nyomnak a karodra.. Ám amint beléptél megkezdődik a csoda

Talán 15-20 m is van belmagasság, hatalmas a tánctér, nagyon szép profi a világítás és dübörög a techno (már amennyire én ezt meg tudtam állapítani, hogy milyen fajta zene ment itt) Noha én magam ezt a zenét általában egyáltalán nem élvezem, azon az éjszakán teljesen magával ragadott. és csak táncoltam, táncoltam…. Hihetetlen tömeg van. A hely 1500 férőhelyes Több szint és kisebb nagyobb tánctér és egyéb helység található mindenfelé. Igazi labirintus.. Itt mindenféle bőrszínű, nemű, kinézetű öltözetű emberrel találkozhatsz. Az emberek isznak, táncolnak, csókoloznak, és mindent csinálnak, amit te kedves olvasó csak el tudsz képzelni, vagy még elképzelni sem tudsz. 3 üveg vizet ittam meg ezen az estén ám alkoholra nem volt szükségem, hogy a hely mámora átáradjon rám Hihetetlen és elképzelhetetlen a hangulat, ami itt van. Itt a pillanatnak élnek. Csak ez számít. Ez a filozófia pedig valljuk meg igen felszabadító egy magamfajta ember számára, aki folyton a holnap miatt aggódik. itt lehet gyakorolni a má-nak élést. Kapcsold ki a gondolataidat, csak érezd jól magad. Mindenki máshogy éli meg a pillanatot. Van aki leissza magát, van aki a drognak vagy a szexnek hódol, és van aki csak táncol végkimerülésig. Én pedig hihetetlen hálát és örömet éreztem, hogy valóra válhatott ez a régi álmom, és egy ilyen helyen táncolhatok a sötétben akár az est fénypontjaként egy elém penderült anyaszült meztelen hapsival is, aki aztán pár perc táncolgatás után barátságosan integetve tovább állt A barátaim, akikkel jöttem, egy percre sem hagytak magamra. mondták, Itt könnyű elveszni. Nem is foglalkoztak azzal, hogy ők szórakozzanak, hanem az én kedvemet lesték. Körbevezettek, és mindent megtettek, hogy jól érezzem magam.

A Berghain-ről azt írja a nemzetközi visszhang, hogy a hedobnizmus és a dekadencia fellegvára. Én itt, e helyen is csak önzetlenséggel és törődéssel találkoztam. Ismét testet öltött előttem a kabbala tanításaink egyik legfontosabbja: A világ a te bensőd tükörképe. a körülötted élő dolgok, emberek úgy állnak össze, hogy téged tükrözzenek, tanítsanak. Még egy ilyen tökéletesen az érzékek kielégítésére szolgáló intémény is lehet csodás dolgok hordozója. A dolgok tartalmát ugyanis mi adjuk, vagyis a döntéseink.

Szóval barátaim és kedves olvasóim. Mindenkinek csak melegen ajánlhatom, hogy ássunk le a mélybe és keressük meg az álmainkat, mert megéri őket szem előtt tartani. Mert még a végén valóra válnak

d

d

d

Hétvégi élmények 1. A strandon

Üdv Mindenkinek!

Berlinben az élet egészen újfajta kihívások elé állít. Komoly szintűek az élmények, és komolyak a kihívások. Sokkal nagyobb ellenállást kell itt leküzdenem, mint odahaza.

Tegnap nagyszerű napom volt. Ám mint ahogy mindenért, ezért a napért is meg kellett dolgoznom. (persze átvitt értelemben, magammal és a régi énemmel kellett küzdenem, hogy végül tényleg élvezni tudjam a napot). Szembenéztem régi szorongásaim egyikével. Új ismerősöm (1 hónapja találkoztam vele, mikor életemben először jártam Berlinben. Júliusban, a mostani, akkor még leendő munkahely kiszabta próbanapomra érkeztem, ám végül 3 napot töltöttem e szép és érdekes városban, és komoly buliba csöppentem már ezen első alkalommal is)

Tehát a júliusban megismert libanoni származású Bassem, szervezett egy nap strandolást baráti körben, amire engem is meghívott. Végül nem tudtam az adott napon elmenni. Hogy mégse maradjak le a strandolásról, tegnap, vasárnap, kijött velem kettesben. 

Egy Wannsee nevű szép tavacska partján fekvő strandra érkeztünk. Ez a tó, Berlin szélén fekszik, kedvelt fürdőhely. Gondoltam mi sem jobb egy stresszes első hét után, mint egy kis ejtőzés. A víz csodás illatú, hűvös, selymes, szép meleg, de nem tűzforró nap volt. Még a homok sem égetett.

Csodás lesz-gondoltam. ekkor jöttek a kihívások

Kb 4 perc után, hogy kiértünk, világossá vált számomra, hogy ez egy nudista strand!!!! Bassem több okból is kifolyólag, amit itt nem tudok részletezni, nem hajlandó hagyományos strandra járni. Csak ezt elfelejtette velem közölni, mert mint kiderült, egy percig sem gondolta, hogy ez nekem probléma lesz.

Na jó- gondoltam, túlteszem magam a tényen, hogy ennyi pőre embert életemben nem láttam egyszerre pláne ilyen közelről. (Több százan ha nem ezer ember is volt azon a strandon aznap) Olyan lelki nyugalommal sétálgattak, fürödtek, sakkoztak, meg egymás karjában aludtak az emberek, hogy nem hittem a szememnek.

Mindegy, gondoltam tovább a dolgot, Elleszek fürdőruhába. Nem tűnök föl senkinek (Oh milyen kis naiv voltam)

Kiderült ugyanis elég gyorsan, hogy ez az elképzelésem elhamarkodott volt. Hirtelen 2 egyenruhás biztonsági őr megállt mellettem, s az egekbe szökött az adrenalin bennem mikor  azt mondták, hogy vagy ledobom a textilt, mert ezen a strandon KÖTELEZŐ MEZTELENÜL FÜRÖDNI (ilyent sem láttam még), vagy fel is út le is út. Egy dologban biztos voltam: ÉN BIZTOS NEM VETKŐZÖK LE!!!!!!!!!. Ám hiába kérleltem az őröket, hajthatatlanok voltak. Ekkor, Bassem, aki látta gyötrődésemet, átvette a kezdeményezést. Adott egy extra törülközőt, és mondta, hogy vegyem le alatt a fürdőruhát, azt majd ha megint bemegyek a vízbe felveszem.

Keserves arccal kezdtem kihámozni magam a fürdőruhából. Körülöttem kb mindenki értetlenül meredt rám. Mi a fene bajom van, miért nem veszem már le azt a fürdőruhát. A őrök közben eltávolodtak, nosza elő a „magyar virtust, hogy aszongya: Nehogy már megmondják nekem, hogy öltözzek??? Döntöttem. Visszabújtam a fürdőruhába. Persze ezt a kört még egyszer aznap eljátszották velem. Egész nap a strandot járták, figyeltem őket, és levettették mindenkivel a fürdőruhát. Mindenki azt csinálta, amit én. Immel-ámmal nekifogott a vetkőzésnek, aztán, amint az őrök elmentek, visszaugrottak a naciba.

Tényleg nem értem ezt igazán. Ha a nudistákat nem zavarja, hogy fürdőruhába vagyok, én pedig nyilván tudomásul veszem őket, hisz én megyek be egy nudista strandra. minek akkor ez az erőszakos vetkőztetés. Mindegy. Minden esetre a parton fürdőzők körében sok új ismeretséget kötöttem. Kedves, barátságos emberekkel találkoztam azon a strandon. Úgy tűnik Berlinben teljesen normális és elfogadott ez a fajta fürdőkultusz. Az, hogy a vízparton nincs rajtam ruha. Talán itthon vagyunk egy kicsit gátlásosak. Ki tudja.Ám jelen pillanatban azt mondanám, én egyhamar oda vissza nem megyek :D

Ez a legtöbb amit mutathatok nektek itt az interneten 

Nap végére egészen felvillanyozódtam. (Bassem pedig vicces kedvében mindenféle fejeket vágott). És a napnak még nem volt vége, mert közeledett  a nagy élmény, amire barátnőm biztatott az út előtt "Ideje óvatosan, de határozottan a határokat átlépni"

A folytatásban elolvashatják milyen Németország legexkluzívabb nightclub-jába folytatni ezt a napot, ahova szintén egy szerencsés véletlen folytán jutottam el.