Új év új kezdetek- egy kis számvetés

Hamarosan itt van  a kabbalisztikus új év. A kabbala szerint ezidőtájt olyan energia ablak nyílik meg minden évben, amikor is bizonyos feltételek mellett saját magunk alakíthatjuk a következő évünket. Ezért hívják ezt az alkalmat új évnek. Bizonyos értelemben letesszük az új év alapjait.

Az igazat megvallva nagyon elfáradtam mostanra. Ma visszagondoltam arra, milyen eseménydús volt ez a legutolsó év. (most erről a bizonyos kabbalisztikus évről beszélek, mely ősztől őszig tart) Új munkahely, új országban. És már a kezdetektől sokkolt ez az ország. Teljesen máshogy viselkednek, reagálnak itt az emberek, mint amit elvárnék, vagy amihez szokva vagyok. Sajnos mai napig nem tudtam ezt az országot megszokni.
Berlin maga csodálatos hely. Azt szoktam mondogatni, hogy milyen kár, hogy ez a város Németországban van. Értem ez alatt azt, hogy a város a hatalmas kulturális sokszínűségének köszönhetően igazi világváros. Itt olyan sokféle ember van, hogy én is teljes jogú polgár vagyok, nem afféle jöttment. Egy vagyok a bevándorlók közül. Ebben a városban csak kicsit érződik az a jellegzetes atmoszféra, ami a németekre annyira jellemző, és amit ki nem állhatok. Sajnálom, hogy ilyen szélsőségesen nyilatkozom. Talán nem mindig fogok így érezni, de egy év után meg kell állapítanom, hogy utálok ebben az országban élni. Az emberek számomra valószerűtlenek, nem tudok a gondolkodásukon eligazodni. Nem tudom kiszámítani, mire hogy reagálnak. Olyanok mint az ufók, vagy mint a robotok. Az életük is néma, engedelmes robotolás. A munka, és a pénz minden. utána jön a család és a vagyon. Személyes tapasztalataim nagyon vegyesek. A legtöbb német, akit megismertem, kifejezetten aranyos, nyitott ember. Ám ami mindegyiken feltűnik az a jellegzetes "kockaságuk". Valahogy olyan szögletesen, fegyelmezetten gondolkodnak, élnek. Ez ijesztő.
A másik húsba-vérbe vágó élménzem, hogy a munkahelyem teljesen kihasznál. Az ősszes kollégám a szétcsúszás szélén áll. Annyit dolgoztatnak minket, amennyit nem szégyellnek. És persze semennyit sem szégyellnek. Határ a csillagos ég. Egészen pontosan az a pont, amikor is fellázadunk. Ez a pont pedig vészesen közeledik. Ebben az országban értettem meg, a kapitalizmus lényegét, és ismertem meg azt a szellemet, ami életrehívta pár száz éve a szakszervezeteket. Ha mint munkás, nem állsz ki magadért, a munkaadódnak esze ágában sem lesz. Az ő fő, (mondhatni egyetlen) célja ugyanis a haszna nővelése. Ő úgy gondolkodik, hogy kifacsar, mint a citromot, aztán meg ha már nem bírod a terhelést, eldob. Van helyedre más. No persze, a külföldit jól le lehet nyúlni, jobban mint a németet, hisz nem beszéli úgy a nyelvet, és nem tudja a jogait. Ebben az országban sokat adnak a jogokra. Ám a külföldivel szemben kicsit bátrabbak a munkaadók. Azért kevés eszköz a mi kezünkben is van, ha más nem, akkor az, hogy nem küldenek el olyan könnyen, mert ilyen feltételek mellett, ahogy mi dolgozunk, egy német nem robotolna. Nem csoda, hogy mára már egy német sem maradt a praxisban. 2 magyar, egy argentín-spanyol srác, egy horvát, és egy orosz fiú dolgozik nálunk. Csak a két főnök német (naná)
Hát mostanra eléggé lehervadtam. A fekete felhő mindig velem vonul. Ha kicsit jobb lenne a kedvem, azonnal lelohad, amint bemegyek, és látom, hogy a főnök ismét valamiben mesterkedik, hogy megcsonkítsa azt a kevés dolgot is, ami még jár.
Hogy miért nem megyek akkor haza? Mert otthon a keresetem az albérletre futná, itt meg még élni is tudok. Egyenlőre nem tudok innen sehová sem mozdulni, és bizonyos adminisztratív okok miatt egyenlőre még új munkahelyet sem tudok itt keresni.
És az évvégi számvetés?
Eltávozott az életemből az egyik legmeghatározóbb és pozitívabb személy. Az ideje elfogyott, és a nevelőanyám, drága Margitka tovautazott. A legmeghatározóbb emberek egyike voltál az életemben. Köszönöm ezt a 28 évet. Csodás volt veled. Hazautaztam, hogy még egyszer találkozhassak vele, még életében. Mire visszajöttem Magyarországról, csak az üres lakást találtam, mert a bérlőm váratlanul lelépett. Most új bérlőt keresek a másik szobába. Szóval mit hoz az új év?
Új lakótársat mindenképp. A többiről inkább nem is gondolkodom, mert idáig csak azok az álmaim nem valósultak meg, amiket megálmodtam. Szóval a Jóistenre bízzuk a dolgot. Valósuljon meg az, ami a legjobb nekem. Mégha az adott pillanatban nem is látom ezt be feltétlenül.

Hét országra szóló lakodalom I. előszó

Elérkezett hát az év eseménye. Legalább is az egyik legkedvesebb barátnőm életében. férjhez megy. Igen. ez mindenki életében fontos esemény. Ám nem ismeritek az én Tina barátnőmet. Csodálatos lány. Nekem majdnem mindenben ellentétem. Mindig csodálatosnak láttam őt. Finom, kedves visszahúzódó személyisége mélyen érző szivet takar. Soha sem értettem miért szeretnek a lányok királylányok lenni kiskorukban, meg hercegnőnek öltözni a jelmezbálban. Ez nem az én stílusom, az biztos.
Aztán megismertem Tinát, az igazi hercegkisasszonyt. Minden negatív felhang nélkül, őszinte elismeréssel írom ezeket a sorokat. Ma már tudom milyen az igazi hercegnő. Kifinomult, kiváló ízléssel. Körbeveszi magát szép dolgokkal, ám nem követelőző, sem nem elégedetlen, sem nem mértéktelen. Együttérző másokkal, és megfogja a munka végét, ha erre van szükség. Egy mesebeli kastélyban él. Ami a kívülálló szemében családi háznak tűnik, de benne az ő szíve királyságának legdrágábbjai laknak. A családja. És persze a herceg is megérkezett. Na jó nem fehér lovon, de már egy ideje itt időzik, és most meg is kérte a kezét, mondván: "ásó, kap, nagyharang válasszon el minket."
Az öreg király (Aki mellesleg még minden, csak nem öreg) pedig örömmel adta beleegyezését.
Ilyen az én kis Tincilim.

Az egyetem elején hamar összebarátkoztunk, A köztünk lévő korkülönbséget, csak akkor érzékeltem, amikor a fiatal kora végett érthető félénksége miatt néhányszor hozzám fordult az egyetemi évek alatt segítségért. Ilyenkor anyai büszkeséggel kalauzoltam el különféle helyzetekben. Örültem, hogy a tapasztalataimat valakivel megoszthatom.
És most eljött a lakodalom ideje. Ami pont olyan, lesz, amilyennek ő megálmodta. Valóban hét országra szóló, majd 200 vendéggel.

A szabadságomat úgy időzítettem, hogy ezen mindenképp jelen lehessek. Ugyanis az én egyik nagy kívánságomat is teljesítette így. Koszorúslány lehetek. A bakancs listám 1. pontja. Így ez sem marad ki az életemből. Nagyon örülök. A következő bejegyzésekben elolvashatjátok a lagzi részleteit.
Olvassatok tovább!

light within the darkness

DARKNESS
What does it mean? Fear, caos, humiliation, uncertanty, obsecurity, defencelessness, powerlessness and rage, the occurances are out of control...

I very often meet with these feelings in the weekdays. My current workplace is a real challange. Every day, when I go to work, walking on the street, towards the health Centre, I need to take deep breaths, because of the weird feelings in my throat! Like I would have a lump in my throat.
Yes. These days are a real hardship in my workplace. The two owners are changed a lot under these 9 month. They observed, that the new team is strong, chargeable, and can bear a lot. They thought at first: "This is good! We called them "dreamteam" And the second thought was than: "How can we take an advantage on them?"
And they have found the way.
They always put slowly and calculating way, more and more weight and responsibility on our back. Even they try to put their own´s too in exchanging for a little salary. The employees have to take care for the whole business, like it would be our own. and if something goes wrong, the punishment will come. Of course, the punishment always comes obliquely, but obvious for everyone. Mostly a nice humiliation in front of everyone. But so tricky way, that it shall looks like a well founded blame. Mostly Renate, one of the two bosses, starts to make an event like an oral exam in the university, and because she is really genious, and one of the top physicaltherapist in Germany, she can ask such a questions, that we look like an idiot. We all are young physical therapist. We have been working just for 1-2 years. And than she starts to make a big speech...We should study more, because we should be the best!!!
And if something doesn´t work perfectly in the praxis, we are responsible for them.
It is a real hard situation. Because, I can be never good enough for her, because her Goal is to make us always instable, and put more weight on us, so she should work less.
Every associate of mine is more often sick, because we are almost at the end of our power. But the slave-driver just push us further and further...

 This is the time of darkness. But myself think this situation has another interpretaion too. The life is a real challange for all of us. If we think, for other persons´ life is better, than we lie for ourselves. We all have some obstickles in life, and if we must get over them. and so we will have become stronger, and many other positive qualities will be ours. But it doesn´t go other way.
Every day, I try to see in the moments the opportunity getting over an obstacle, to see the chance to get new qualities (like patience), and enjoy the moment.
Trust me. I often fail, and I become depressed. But thanks G-d, we alwaýs have good friends and people, who helps us to stand up again

I wish you all a successful battle. Never forget. We can just win, if we hold on!

https://www.youtube.com/watch?v=8Hp3Z12wjyw

Otthon, latogatoban

Ismet megtelt a lelki kosar, aminek tartalmabol, most irok egy kicsit. Nem mindig tud az ember irni. Vannak idöszakok, amikor valahogy töltekezünk. Olyan ez, mint egy iroi valsag. Van, hogy az ihlet elszall, es egyszerüen nem megy az iras. Van, hogy az embernek erlelnie kell a dolgokat, es csak aztan tudja masokkal megosztani. Nem mintha magam, a legkisebb mertekben is ironak tartanam, de tudjon valaki kivaloan irni, vagy csak a gondolatait ossza meg a neten, mint en, ezek a ihletmentes periodusok mindenkit utolernek.

Nemregiben azonban nagyszerü elmenyben volt reszem. Vegre. 8 honap utan hazautazhattam egy kicsit.
Elöször nagyon furcsa volt ismet otthon jarni. Mindenhol magyarul beszeltek (hu de furcsa, igaz? bar az en fülemnek az volt).
Am elgondolkodtam egy erdekes erzesen. Olyannak erzekeltem az utcakat, a merot, mintha egy szinpadi diszlet kellekei között setalnek. Valahogyan mostanaban, a fizikai környezetet, egyfajta illuziokent erzekelem. Ma itt lakom, ez a valosagom, holnap mar mashol.
Egy peldaval tudnam megvilagitani azt az erzest. Mikor az ember szinhazba megy, es egy nagyon jo darabot nez, teljesen ott van, a darabban. Latja a szereplök környezetet, es teljesen bele is eli magat. Szinte ott vagyunk a törtenetben. Igy van ez egy jo könyvvel is. Am amikor felgyulladnak a fenyek, es felgördül a függöny, egy pillanat alatt egy masik vilagban talaljuk magunkat. Es a korabbi alternativ vilag, szertefoszlik. En annyi helyen eltem mar rövidke eletemben, hogy lassan minden helyszint az agyam ugy erzekel, mint egy következö megallot. 23 eves voltam, amikor elköltöztem a szüleimtöl, es onnantol kezdve max 4 evet töltöttem egy varosban lakva. Volt, hogy "harom-laki-kent" eltem, es a cuccaim az orszag 3 pontjan voltak. Egyszerüen, mindenhova szepen beilleszkedtem, majd az elet ugy hozta, hogy tovabb kellett allnom. Nem azert kezdtem utazni, költözni egyik helyröl a masikra, mert ez volt az almom, hanem mert nem volt az adott helyen elegseges megelhetesem, vagy erzelmi, maganeleti okokbol költöztem, vagy a hivatalos szervek nem engedelyeztek, hogy tovabb ott maradjak. Mindig tovabb kellett allnom. Mostanra kialakult bennem, hogy mindenhol egesz otthonosan tudok mozogni, de szepen tovabb is tudok allni. Mintha csak egy szindarab kellekeit hagynam hatra. Igy volt ez Peten is. A kerdes csak az, hol vagyok otthon?

Pest mindenkepp egyfajta otthon, hisz itt születtem. Am azt a helyet is otthonomnak erzem altalaban, ahol epp lakom.
Ki tudja, merre visz az ut majd innen Berlinböl is tovabb. De azt is el tudom kepzelni, hogy itt maradok. Izgalmas minden esetre ez a talany.

Certanty- new year, new challenges

Motto:

“There are only two ways to live your life. One is as though nothing is a miracle. The other is as though everything is a miracle.”

                                                                                       /Albert Einstein/

Our thoughts are actually based on our faith. We don´t KNOW anything with objectivity, because we see the world throught the glass of our subjectivity. We don´t see every pieces of the great mosaic, called life. That is why we can´t see the reality, neither by the most expansive thorougness. Just only a slice from it. From our perspective.

That is the foundation of the tolerance, and patience and humbleness. We can´t see every aspect of life. That is why we shall be cautiously judgemental. Because our acts, even thoughts have energy. And this has an effect on us too.

Better to trust the Creator or universe or whatever he/she/it is called by the people, but He is the master of the life. We see just tiny pieces from the big whole. But we can live our life guided by Him, and than we will see miracles...

My life is really interesting and excited since I was 10. But After 23, I can´t stop. The life, like the wind, pick me always up and put me down in a brand new situtation. Let me tackle the new things.

Slowly I have started to see the bigger picture of my life. The pattern is already seeable.

As the founder of the martial art Aikido said: True victory is victory of self; may this happen at the speed of light, I have found my battlefield in the life in my early age already: I wanted to find the way to live a happy life, which can not be taken away from me. I have already understood too, that it is possible only conquering my bad nature. As a child, I felt myself often unhappy and lonely, altought my childhood was not worse, than an average child´. I often was very depressive yet. I wanted to find the way how I can live my life with happiness independently of the circumstances. I realise very early, that the life is like a roller coaster: up and down, up and down. And the moments of the harmony never sustainable. This is how the world goes. 

BUT I still saw people, who was able to find the way of inner harmony and quiet happyness. I thought, this is something. Because it can not be taken from them. 

So I started to search the way of the enlightment. And like a crusader after the holy Grail, I fought and fought for many years. In this struggle I lost slowly my unpatience, my pride, my doubts and fears...Also my inner enemy, which hold me back from happyness.

But the further I have arrived, more responsibility was required from me by the Creator. If I saw, my patience can cause great miracles, than if I fell back into unpatience, than my life turn into trouble. If I saw, how unbelieveble situation happened with me, just because I followed my heart and not my smarty mind, than I had to keep follow, or everything turned into pain and suffering. Today I think: we are responsible for our life. If we have understood somthing important in our life, we have to live it, or we just waste the treasures we got. Or if we understood many wisdom of the life, or we got answer of our questions, we have to live them. Our life is not limitless. We have to do somthing with them still in this lifetime.

So this week I studied a new lesson. The lesson of the absolut certainty and trust in the Creator. If I follow the inner instinct, which come from the deepest part of myself, and I trust the Creator unconditionally, than my life will work out the best way ever. Better than I could imagine ever. The creator knows better us, than we ourselfes. 

I was looking for a new apartman since oktober. But Berlin is full. So many people want to come here, that to find a right place for a good price is almost impossible. I tried everything, but the new flat haven´t come. Until now...

A few days ago, I hade to face an old mistake of mine. When I had to listened the critical word, my pride didsn´t let me admitt, this person have right in every word. But after a few minutes I told myself: "why am I lieing to myself? These words are true. You made a real big mistake, and you know, this is true". After 30 minutes, I was able to let the pride away, and I told loudly: "Yes! I made a mistake! I try to reedem it" And this very hard  confession liberated so much energy, which annuald a great blockage in my life. So I have found my dream apartmant in the most beautiful part of Berlin. For a good prise, close to my workplace...

The show must go on. Whith this new step I sighted new blockages in my life. But this is already the next chapter...

to be continued

Születesnap

Ismet hosszu idö telt el azota, hogy irtam a blogba. Vannak olyan idöszakok az ember eleteben, amikor semmi nem kivankozik papirra. Az ember minden percben megküzd sajat magaval. Ilyenkor a panaszaradaton kivül nem sok egyeb van bennem. E miatt inkabb nem irtam. a panaszt sem irni, sem olvasni nem jo, raadasul le is huzza az embert. Egy szo mint szaz, eleg nehez idöszak van most mögöttem. Tele rohanassal, idegfeszültseggel, bizonytalansaggal, neha unalommal. Mindez nehanapjan csipet kilatastalansaggal is meg volt szorva.
Am hala Ist-nek ez az idöszak mar mögöttem. Es most szeretnem elmeselni nektek eletem legjobb szülinapjanak esemenyeit. A születesnapom, mint az sokatok szamara közismert november elejen van. Ez az idöszak a ket honap depressziom legmelye volt. Az önsajnalat tetözött. Magamban arra gondoltam par nappal a születesnapom elött, hogy na, szep kis születesnapom lesz iden. Am 2 nappal a nagy nap elött összeszedtem magam. A tükör ele alltam, es közöltem magammal: Nem erdekel semmi! A rossz kedvem sem! A születesnapom fantasztikus lesz, es kesz!!! Es ha hiszitek, ha nem, ugy is lett. Megtapasztalhattam ismet, hogy a tudatossag, amit sajat akaratunk iranyit, tenyleg csodakra kepes. Az egesz nap jokivansag jokivansag hatan ert. A facebookon olyan emberek is köszöntöttek, akikröl semmilyen körülmenyek között nem gondoltam volna, hogy felköszöntenek.

A barataim szülinapi bulit rendeztek nekem. Hat igen. Csodalatos este volt. ajandekok, torta, buli hajnalig. Semmi különös, es megis. Volt valami abban az esteben. Talan a törödes, amit kaptam. Hogy a nehez es hosszu munkas hetköznapok ellenere össze tudtak jönni a barataim mindannyian, hogy felköszöntsenek. Es az együtt töltött orak csodalatosak voltak.
Talan az az eröfeszites, amit meghoztam, hogy egyszerüen felhagytam aznapra az önsajnalattal, noha a körülmenyek nem valtoztak. Ki tudja mi volt az oka, de a születesnapomat követöen minden enyhülni is kezdett azonnal.
Azt hiszem az önsajnalat a legnagyobb csapdak egyike. Sokszor igazunk van a sorsunkat illetöen. Szörnyü nehez a helyzet. Nincs kilatas semmi valtozasra. A hetköznapok kökemenyek, es minden nap ebredes utan vagy ugy erezzük magunkat, hogy azonnal szeretnenk sirni egy kicsit, vagy mintha olomköpeny lenne a vallunkon, es azt kene cipelnünk egesz nap. Am meg ebben a helyzetben is a megoldas kulcsa melyen bennünk rejlik. A sajat sorsunk feletti sajnalkozas a megoldas kereseseben zsakutca. Igen. Neha kell egy kicsit sirni. De mindenböl eleg egy csipettel

A sötetseg orai

Megrazta a vilagot mindaz, ami tegnap Parizsban törtent...

megrazott engem is...

Összezavarodtam. Es gondolkodni kezdtem: Egy nagyvarosban elek, egy olyan orszagban, ami a menekültek egyik fö celpontja. Ha az europai lakossag fanatikusai ellenakciokba kezdenek, itt langolhat minden. Söt mi magunk, itt Berlinben is celpontta valhatunk. Ki tudja melyik varos következik (ha következik) Parizs utan.

Sötet töprengesemböl kedves irom Steiner Kristof facebookra gondolatai rangattak ki. Szeretnem is veletek itt mgeosztani  a gondolatait, mert ugy gondolom a sötetseg, a felelem es retteges, a bizonytalansag oraiban nagyon fontos, hogy megtalaljuk az ebböl az allapotbol kivezetö ösvenyt. Am nem m indegy hol bukkanunk napvilagra. Ugy gondolom a radikalitas, a harag, a düh, a gyülölet, csak tovabbi hasonlo incidenseket szül, mert mindig lesznek artatlanok, akik a harag aldozataul esnek, es mindig lesznek ezen aldozatoknak hozzatartozoik, akik vegtelen fajdalmukban majd ugy gondoljak ezt meg kell torolni.
Epitsünk bekesebb vilagot. Addig keressük ennek a modjat, amig meg nem lelejük. A felelmre es a haragra valaszkent megjelenö harag azonban soha nem vezet elöre.



Ime Kristof irasa:

‪#‎Párizs‬ az ÉLETről szól!

Párizsban élő barátaim - mint tel avivi lakos, akinek a hétköznapi valóságát mélyen meghatározzák az ‪#‎Izrael‬ állam alapítása óta ezrek életét követelő terrorcselekmények és háborúk, egyetlen tanácsom van: maradjatok hűségesek önmagatokhoz.

Ez a gyönyörű város a tiétek - vele együtt a bárokkal, koncert termekkel, kávézókkal és klubokkal. Ne hagyjátok, hogy a félelem táplálja a sötétséget - mert a radikálisok éppen erre apellálnak. A másik rendkívül fontos dolog: ne általánosítsatok, és ne bélyegezzetek meg másokat - milliónyi békés, jószándékú ‪#‎arab‬ és ‪#‎muzulmán‬ szenved attól, hogy az extrémisták tetteit sokan összemossák vallási és faji kérdésekkel, márpedig ahogy az izraeliek és a zsidók sem jelentenek egyet a térség háborúinak borzalmaival, és az illegális telepesekkel, az ‪#‎iszlám‬ vallást sem szabad a terrorizmussal azonosítanunk.

Ujjal mutogatás helyett segítsünk hidakat építeni kultúrák között - neveljük úgy a következő generációt, hogy megértsék: a hősiesség nem a háborúskodásból fakad, hanem éppen olyan tettekből, amelyek megelőzik a háborúkat. Szívem minden szeretetével azokkal vagyok, akik leírhatatlan fájdalmat élnek át szeretteik, barátaik elvesztése kapcsán.

Fényt és békét a világra, ‪#‎MindEgyekVagyunk‬! xo Steiner Kristóf aka White City Boy www.whitecityboy.com ‪#‎PrayForParis‬ ‪#‎ParisIsAboutLife‬ ‪#‎WeAreOne